Elszállt a fűtés a Tudásközpontban
2011. február 03. csütörtök 18:59

Nemrég hozták nyilvánosságra a Tudásközpontban bekövetkezett üveg- és csőtörések műszaki kivizsgálását célzó szakértői anyag megállapításait. A központ átadása óta 350 kisebb-nagyobb kivitelezési hibára derült fény.
Ezek közül is kiemelkedik az intézmény fűtési rendszerének meghibásodása (illetve értesüléseink szerint a rossz beszerelés miatt a teljesítményének alacsony kapacitása) okozta probléma.
Morvai Lehel, az intézmény üzemeltetését végző társaság ügyvezető igazgatója a Pécsi Újság érdeklődésére csütörtökön közölte, hogy az alagsorban valóban felmerültek fűtési problémák, de ezek orvoslásához a Gropius hamarosan nekilát:
- A tervező most vizsgálja a fűtési rendszert, és a szakemberek döntik el, hogy milyen módon lehet több energiát és meleget biztosítani az alsó szinteken - mondta.
Felvetésünkre, hogy úgy tudjuk, esetleg új rendszert kell majd kiépíteni, azt mondta az igazgató, hogy erről nincs szó, de a javítás műszaki részleteire vonatkozó kérdéseinket elhárítva a Gropiushoz irányította munkatársunkat. A kivitelező cégnél azonban Csáktornyi Gyulát, a vállalat elnök-vezérigazgatóját többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült elérnünk.
Fischerné Dárdai Ágnes, az egyetemi könyvtár főigazgatója szerint karácsony környékén és január elején volt a legrosszabb a helyzet, akkor 13-14 fokban kellett dolgozniuk a könyvtárosoknak. Közülük emiatt többen is megbetegedtek a szokatlanul hideg munkakörnyezetben. Hozzátette:
- Ahhoz a hőmérséklethez képest mára már mondhatni normalizálódott a helyzet... Most 19 fok van a helyiségekben - közölte az igazgató asszony, aki már korábban Morvai Lehelhez fordult a szükséges intézkedések megtételét kérve tőle.
Információink szerint a "jégveremben", azaz az említett tömör raktárban elhelyezett dokumentumoknak - ellentétben a hat megbetegedett könyvtárossal - egyelőre nem esett bajuk. Tudni kell, hogy szigorú szabályok rendelkeznek arra vonatkozóan is, hogy a papírokat milyen hőmérséklet mellett kell tárolni, hogy biztonságban legyenek. Ez nagyjából 21-22 fok, amit mindenképpen el kell érni a Tudásközpontban is ahhoz, hogy ne menjen tönkre az a több százezer dokumentum, melyet a jelenleg alulfűtött szinten helyeztek el.
Képünkön a Tudásközpont északi oldala.
H. L. B. - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...

