Előzetesben a kokainnal elfogott drogkereskedők
2008. június 04. szerda 16:21
Az indoklás szerint a harmincas éveiben járó két budapesti, valamint a harkányi férfi, a harkányi nő és az ötvenhárom éves horvát állampolgárságú férfi nagy tárgyi súlyú bűncselekményt követett el, amelynek kapcsán fennáll a szökés, az elrejtőzés veszélye, a bizonyítékok eltüntetése, továbbá a tanúk esetleges befolyásolása - mondta Hajdu István.
A baranyai rendőrfőkapitány és az NNI dél-dunántúli vezetője kedden közös sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a rendőrség bevetési egysége hosszas, titkosszolgálati eszközökkel is folytatott nyomozó munkát követően előző nap, Pécs határában megállított egy Harkány felől érkező személygépkocsit. Az autó hátsó ülésén öt kilogramm tömörített, külföldről érkezett kokaint találtak.
A közúti akciót a jármű tüzetesebb átvizsgálása és összesen tizenkét házkutatás követte, melyek során még öt kilogramm nagy tisztaságú kokaint, fél kiló más kábítószert, a drog mérésére, adagolására, fogyasztására szolgáló eszközöket, 44 ezer eurót, 6,5 millió forintot és egyebek mellett egy lézerirányzékkal ellátott pisztolyt is találtak a hozzá tartozó lőszerekkel együtt.
A rendőrség hét ember ellen indított eljárást jelentős mennyiségű kábítószerrel való visszaélés miatt, közülük öten őrizetben vannak, tettükért akár tizenöt év szabadságvesztésre is büntethetők.
A nagy tisztaságú kokain a hígítást és a többszöri átvételt figyelembe véve akár 500 millió forintért is értékesíthető lett volna, így Baranyában biztosan, de Magyarországon is ez volt az egyik legnagyobb belföldi drogfogás, melynek révén "nemzetközi kitekintésű" szervezetet sikerült felszámolni.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Igen hűvös éj után borongós nap vár...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Még három hétiig vonatozhatunk éjjel...
- Árokba sodródott egy autó Baranyában,...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Pécsi mérnökök a vádlottak padján:...
- Augusztus 20. után sem zárt be a...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...