Előzetesbe dugták a gyilkos hajléktalan férfiakat
2016. szeptember 22. csütörtök 17:27

A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte két hajléktalan férfi előzetes letartóztatását egy hónapra, halált okozó testi sértés és kifosztás bűntette alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a két gyanúsítottat a sértett fogadta be pécsi lakásába. A gyanúsítottak munkahellyel nem rendelkeztek, rendszeresen koldultak, az így szerzett pénzt élelemre és italra költötték. A sértett rendszeresen bántalmazta Cs. L. I. elsőrendű gyanúsítottat, mert kevésnek tartotta az általa koldult pénzt.
Szeptember 15-én a gyanúsítottak és a sértett együtt italoztak a sértett lakásában, majd a gyanúsítottak lefeküdtek aludni, a sértett eltávozott és szeptember 16-án a hajnali órákban tért vissza, amikor az elsőrendű gyanúsítottat előzmény nélkül bántalmazta. Az elsőrendű gyanúsított megvárta, amíg a sértett elalszik, és a korábbi bántalmazások miatt, egy eszközzel a sértett fejére sújtott. A reggeli órákban, B. Gy. másodrendű gyanúsított a környezetére már nem reagáló sértett mellől elvette annak mobiltelefonját.
A gyanúsítás szerint, a kettőtől nyolc illetve egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt megvalósító gyanúsítottak esetében tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének, bizonyítási eszköz elrejtésével veszélyeztetnék a bizonyítást. A bíróság határozata az elsőrendű gyanúsított vonatkozásában jogerős, a másodrendű gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.
Forrás: Pécsi Járásbíróság
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...

