Előzetes letartóztatásba került a túronyi rablógyilkos
2017. március 24. péntek 15:38

A Pécsi Járásbíróság március 24-én elrendelte annak a túronyi férfinek az előzetes letartóztatását egy hónapra, aki tavaly májusban megpróbált kirabolni, majd megölt egy idős német férfit.
A 26 éves túronyi férfi fejszét fogott és az egyedül élő idős, német állampolgárságú sértett házához ment azért, hogy értéktárgyakat tulajdonítson el. Átmászott a kerítésen, majd a ház melléképületéhez ment azért, ingóságokat lopjon el. Az idős férfi ekkor észrevette a betörőt, aki erre utána ment a fejszével és annak fokával, több alkalommal fejen ütötte. A sértett a bántalmazás következtében életét vesztette.
A kiemelt tárgyi súlyú bűncselekményre figyelemmel a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől lehet tartani, illetve attól, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúkat befolyásolná, megfélemlítené ezzel nehezítve vagy megakadályozva a bizonyítást.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

