Előfordul, hogy tornaórán petárdáznak
2008. március 30. vasárnap 21:46

A beiratkozás előtt az általunk megkeresett igazgatók nem vállalták nyilatkozataikat névvel, mondván ha kiderül, hogy az adott iskolában milyen esetek fordulnak elő, a szülők nem adják hozzájuk csemetéiket - márpedig amióta verseny van a beiskolázásban, az iskola jövője múlhat mindezen.
Pénzzel váltják meg a szeretetet
Dr. Lassan Éva, a Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központjának vezetője szerint a nyolcvanas évek végén indult el az a kedvezőtlen folyamat, amely a mai, kritikán aluli helyzethez vezetett. Az igazgató úgy véli, ugyan rendkívül összetett problémahalmazról beszélhetünk, de felhívja a figyelmet, hogy az okok között szerepel az is, hogy a szülők túlságosan védik, féltik a gyermekeket, csemetéik szinte mindent megkapnak, s szeretetüket sokszor pénzzel váltják meg.
Ugyan a minapi fővárosi botrányhoz hasonló történetről szerencsére nem hallottunk a pécsi iskolákat illetően, a megkérdezett pedagógusok szerint azonban egyre gyakoribb a verekedés az órákon, s egy intézményben már előfordult az is, hogy tornaórán petárdáztak a diákok. A tanárok, elmondásuk szerint eszköztelenné váltak, hiszen a sokszor magatartásbeli problémákkal küzdő gyermekkel szemben semmilyen fegyelmező eszközük nincs.
Az erőszak pedig már az óvodáskorúakat is elérte: az egyik intézményben két gyermek verekedése miatt az egyik óvónőt meg is fenyegették a szülők.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője, Nagy Erzsébet szerint a jelenség szinte mindennapos, fegyelmi eljárásokról és rendőrségi ügyekről is tudnak. Manapság egyre több a nehezen kezelhető gyermek, ráadásul Pécsett az osztályok összevonása után nagy létszámú csoportokban tanulnak a diákok, így sokkal kevesebb idő jut egy-egy tanulóra.
Az ügyvivő szerint a helyzet csak rosszabbodik azzal, ha az önkormányzat a következő tanévtől újra kevesebb osztályt indít, s azokban ismételten harminc fős csoportokat alakít ki.
B. M. - Fotó: flickr.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Július elsejétől élesedik a magasabb...
- Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága a...
- Az esztendő legrövidebb éjszakája áll...
- Lezárták az M60-as autópálya egy...
- Századik születésnapján köszöntötték...
- Öccsével együtt tűnt el Pécsről egy...
- Kötő Veronika lett idén Év rendőre...
- Ezer új autóbusszal bővítik a Volán...
- Csaknem ezer élelmiszer lett olcsóbb...