Elmaradt a tavasz, kezdődik a strandszezon: Harkány volt az első, Orfű három hét múlva nyit
2013. április 26. péntek 20:16

A márciusi havazást követően a napokban már igazi nyári időnek örülhetnek a napimádók, ennek következményeként májustól kezdve már több baranyai strandon is lubickolhatunk. Elsőként a harkányi strand nyitotta meg kapuit április 26-án, de több komplexum is várja már májusban a látogatókat. Van azonban olyan fürdő is, amely csak júniusban, a tanév végeztével lesz csak látogatható.
A baranyai strandok közül elsőként a harkányi strandfürdő nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, amikor is április 26-án előszezoni nyitva tartással fogadták a nyár szerelmeseit. A medencékben reggel kilenctől este hatig lehet élvezni a medencék nyújtotta örömöket.
Május elsejével nyit a szigetvári strand, üzembe helyezik a kültéri gyermek- és sportmedencéket is, az árak: felnőttek részére egész napra 1500 forint, délutántól 1100, míg gyerekeknek és időseknek 1000, illetve 750 forint.
A pünkösdi hétvégére (május 19) időzítenék az idei szezonkezdetet - legalábbis az időjárás függvényében - Orfűn. Méhészné Besze Csilla, az aquapark új igazgatója elmondta, hogy május közepére tervezik a nyitást, bár az előrejelzések szerint akkorra éppen nem lesz strandidő.
- Az időjárás függvényében tervezzük a nyitást. Az elhúzódó rossz idő nem tett jót a medencéknek, a karbantartásuk jelenleg is folyamatban van. Az árak gyakorlatilag nem változtak, a tavaly ötven forintra végződő árakat kerekítettük felfelé - mondta a fürdő vezetője. Hozzátette, ettől függetlenül nyitási akciókkal és egyéb kedvezményekkel várják majd a vendégeket, bár erről konkrétumokat még nem tudott mondani, miután csak a jövő héttől lesz hivatalosan az aquapark vezetője.
Orfűn emellett idén számos programmal várják a vízi sportok szerelmeseit, hiszen 2013 a Vízi Sportok Éve lesz a mecseki településen. Az évad május 4-én kezdődik tókerülő felvonulással, a résztvevők ingyen vehetik igénybe a tavon használatos sporteszközöket. A programban modellvitorlás túraverseny és sárkányhajósok versenye is szerepel. Július 27-én pedig a Pécsi-tó Körbeúszás c. versenyt rendezik meg, amelyet két távon, 1800 és 4200 méteren lehet majd teljesíteni.
- A pécsi strandok közül május utolsó napjára tervezik a nyitást az inkább az egyetemisták által kedvelt Pollack Strandon, míg a Hullámfürdő csak júniusban, a tanév zárultával fogadja majd a gyerekeket - tudtuk meg Szűcs Zsolttól, a létesítményt üzemeltető PSN Zrt. kommunikációs igazgatójától. A szakember jó híre az, hogy nem emelkednek a belépőjegyek árai, és augusztusban a terveik szerint a Hullám Fesztivál keretében vizespóló-versennyel, koncertekkel és egyéb családbarát programokkal várják a látogatókat.
H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meleg, napsütéses nap vár ránk szombaton
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- A rendőrség szerint nem igaz, hogy...