Elkezdődhet az új pécsi vásárcsarnok építése, több mint hárommilliárdba kerül
2020. július 16. csütörtök 09:06

Az új pécsi vásárcsarnok megépítéséhez szükséges kiegészítő forrásról is döntött szerdai rendkívüli ülésén a baranyai megyeszékhely önkormányzatának közgyűlése, ennek értelmében megindulhat a több mint hárommilliárd forintból, javarészt fejlesztési forrásból finanszírozott létesítmény kivitelezése.
A pécsi belvárosban, a jelenlegi piaccsarnoktól délre eső területen megvalósuló beruházáshoz a területi- és településfejlesztési operatív program (top) pályázatán 2,5 milliárd forintot nyert el a város még 2016 végén, az akkori tervek szerint az összeg teljes egészében fedezte volna a beruházást.
Péterffy Attila polgármester, előterjesztő beszámolt róla: a kivitelezéssel kapcsolatos közbeszerzésen múlt év nyarán - az előző városvezetés idején - hirdettek győztest, de a nyertes B Build & Trade Kft. valamivel több, mint hárommilliárd forintos ajánlata miatt kiegészítő forrás bevonása vált szükségessé.
Az önkormányzat a különbözet csökkentése érdekében tartalékforrásokat mozgósított, egyúttal többlettámogatási igényről szóló szerződésmódosítási kérelmet nyújtott be.
Utóbbi elbírálása még nem történt meg, mondta a városvezető, az önkormányzat így maga biztosítja a hiányzó, közel 420 millió forintos plusz forrást. A polgármester rámutatott: azért kellett dönteni, hogy a top-forrást - annak felhasználási határideig - 2022 végéig a beruházásra fordíthassák. Megjegyezte: bíznak abban, hogy a későbbiekben megkapja az önkormányzat az igényelt többletforrást, így a most - hitelkeret terhére - biztosított pénzt a jövőben más célra fordíthatják.
A kivitelezésre kiírt közbeszerzés eredményességéről szóló tájékoztató szerint a több mint 13 ezer négyzetméteres telken megépíteni tervezett új pécsi vásárcsarnok 5600 négyzetméteres alapterülettel nyílik majd meg, és csaknem hetven parkolóhely és hűtőház tartozik majd hozzá.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor az ünnepen: beszélnünk...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Dunaszekcsőn oltják a lángokat a...
- A Fradi mai, osztrák ellenfele a...
- Hargitai János elárulta, szerinte mi...
- Még közlekednek a balatoni hajók és...
- Gyalogosgázolás szemtanúit keresik a...
- Pécsi tűzoltókat is kitüntettek az...
- Várhatóan megáll a...
- Ilyen volt a forradalom Pécsett:...