Elkészült, s márciustól már áramot termel az ország egyik legnagyobb naperőműve Pécsett
2016. február 26. péntek 11:06

Elkészült Magyarország egyik legnagyobb, 10 megawatt kapacitású naperőműve Pécsett, jelentette be pénteken az MVM Hungarowind Kft.
A társaság tájékoztatása szerint a sikeres próbaüzem után megtörtént a fotovoltaikus erőmű műszaki átadása, az új létesítmény várhatóan március első felében állhat kereskedelmi üzembe.
A beruházás mintegy 4,2 milliárd forint európai uniós és állami támogatás segítségével valósult meg, az erőmű kialakításához szükséges további 703 millió forintot az MVM Hungarowind Kft. saját forrásból biztosította - tették hozzá.
Az új létesítményt a pécsi hőerőmű egykori, már felhagyott és teljes mértékben rekultivált zagyterének több mint tízhektáros területén alakították ki. Az erőmű méretét jól mutatja, hogy több mint 38 ezer napelem-panelt szereltek fel, a kivitelezés csúcsidőszakában naponta 260 ember vett részt a munkában. A naperőmű évente 10,115 millió kWh villamos energia előállítására képes mindenfajta károsanyag-kibocsátás nélkül, minimális üzemeltetési költség mellett - írták.
Ismertetésük szerint a létesítmény különlegessége, hogy a 10 megawatt beépített összkapacitás nyolc, egyenként 1,25 megawattos, modulszerűen összekapcsolt mezőből épül fel, ezek pedig egymástól függetlenül is képesek működni.
A közleményben arra is kitértek, hogy a naperőmű tervezését és kivitelezését a nyílt közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott, az MVM OVIT Zrt. és az AsiaNet Hungary Kft. alkotta konzorcium végezte, a műszaki ellenőri feladatokat pedig az MVM ERBE Zrt. látta el.
A beruházás célja, hogy tovább csökkenjen Magyarországon a fosszilis energiafelhasználás mértéke és mérséklődjön a károsanyag-kibocsátás. Az erőmű várhatóan közel évi 15 ezer tonnával csökkenti az ország szén-dioxid-kibocsátását - összegzett a társaság.
Képünk illusztráció.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három éve várja a vevőket az új pécsi...
- Tetőzik a Duna Mohácsnál, gyorsan...
- Elhunyt Bogdán László, Cserdi...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat
- Mindössze jó hal, paprika, hagyma és...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Tízmilliókat keresett egy baranyai...