Elhagyta az élettársa, rá akarta gyújtani a házat
2019. november 21. csütörtök 13:49

A Pécsi Járásbíróság a szerdán megtartott nyilvános tárgyaláson s vádlottat közveszélyokozás bűntette miatt 2 év 8 hónap börtönre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott férfi nem tudott belenyugodni abba, hogy élettársi kapcsolata megszűnt.
A volt élettársa által lakott pécsi társasház előtt többször megjelent és fenyegető kifejezéseket kiabált a nő irányába. Így tett 2018. július 31-én is, a volt élettárs azonban elküldte a vádlottat. A vádlott ezt követően egy 10 literes kannában benzint vásárolt azért, hogy a nő által lakott társasház ajtaját felgyújtsa.
A vádlott megvárta, míg besötétedett, majd gyalog indult az ingatlanhoz. 2018. augusztus 1-jén, a hajnali órákban egy 1 literes, benzint tartalmazó palackkal együtt jelent meg a háznál, majd a társasház valamennyi lakásához való bejutást biztosító, zárt bejárati ajtó kitört ablaküvegén benyúlva, az ajtó belső felét lelocsolta benzinnel, azután öngyújtóval meggyújtotta és távozott a helyszínről.
Az ajtó égni kezdett, a társasház folyosóján - ahol gyúlékony anyagok és gázvezeték is volt - sűrű füst keletkezett. Az egyik ott lakó férfi kinyitotta a lakásának bejárati ajtaját, majd a sűrű füstöt látva a lakás ablakán át a ház udvarára mászott ki, ezután a többi lakóval együtt vízzel oltották el a tüzet, miközben a rendőrséget értesítették.
A vádlott cselekménye miatt személyi sérülés nem történt, az ajtó és a falszerkezet megrongálódásával 246.000 forint kár keletkezett.
Az ítélet ellen a vádlott és védője elsődlegesen a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése, másodlagosan a büntetés enyhítése végett jelentettek be fellebbezést, az ügyész pedig három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat esetleges bejelentésére, így az elsőfokú bíróság határozata nem jogerős.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Csaknem száznyolcvan esetben...
- Szenteste napjától idén is...
- Milliárdos pécsi vagyon tűnhet el
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Pécsi karácsonyok, anno: katonák a...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- Gyermek a sváb kendőben
- KSH: 700 ezerhez közelít a magyarok...

