Elfogadták a művészeti koncepciót

2008. május 22. csütörtök 22:37

A képviselő-testület csütörtökön tárgyalta a 2010-es EKF év művészeti koncepcióját és a 2009-es és 2010-es esztendők programtervét, valamint a módosított kormány-város szerződést. A kulturális tárca vezetője - az ígéretek szerint - negyvennyolc órán belül szignózza mindkét- a képviselők által elfogadott - iratot.

Tasnádi Péter, sajtótájékoztatóján, jónak ítélte a programtervezetet, amelyre lehet építeni, s amely a későbbiekben újabb elemekkel is kiegészülhet. Ugyanakkor megjegyezte: „Az ma már látható, hogy az a jelentős forrás, amelyet az önkormányzat és a kormány biztosít a programokra, tekintettel arra, hogy egy egész esztendőt kell megtölteni tartalommal, kevésnek mondható. Így, biztosan szelektálni kell majd a programok között."

A lebonyolításról és szervezésről szólva elmondta, ennek részleteit még pontosan ki kell dolgozniuk. Mint mondta, több olyan esemény is lesz, melyeket eddig is városi intézmények rendeztek meg, így sok esetben, érvelt, elegendő az adott intézmény számára forrást biztosítani az általuk szervezendő programhoz.

Tasnádi hozzátette: a felépítendő koncertközpontot, tudásközpontot vagy a Zsolnay-negyedet működtető társaság is alkalmas lehet a szervezési feladatok ellátására.

Kunszt Márta, a kulturális bizottság elnöke a közgyűlésen elmondta, szeretnék, ha a tanács 2011-ig folytatná a munkáját, és az a felmerülő vitás művészeti kérdésekben döntési jogkörrel is bírna. A bizottsági elnök hozzáfűzte, javasolják azt is, hogy egy segédszervezetet rendeljenek a tanács mellé, amelynek az operatív munka elvégzése lenne a feladata.

Az önkormányzat döntött a módosított 2006-os kormány-város szerződésről is, amelyben a művészeti tanács tevékenységi körét pontosították. E szerint a tanács a jövőben monitoring feladatokat is végez majd, és az elkészült a koncepció alapján javaslatot tesz a kulturális program pályázatainak témáira, illetve értékelni fogja a majdan beérkező igényeket.

A kulturális programok esetében a pályáztatás folyamatának technikai lebonyolítása, valamint a pályázatok pénzügyi és jogi minősítése a Pécs2010 Menedzsment Központ Kht. feladata lesz.

(Képünkön Giorgio Pressburger író, a művészeti tanács tagja.)

B. M. - Fotó: Dittrich Éva