Eladják a kertvárosi iskolát
2008. március 14. péntek 00:12

Az iskola megszüntetése után az volt a terv, hogy az épületben egy közalapítvány - haszonkölcsön szerződés keretében - felsőoktatási intézményt alakít ki, ám az elképzelés nem valósult meg, így az épület üresen maradt.
Az önkormányzat 2006 decemberében úgy döntött, az ugyancsak itt elhelyezkedő 1800 négyzetméteres telket a rajta álló ikerházzal együtt eladja, s 22 milliós áron licitre is bocsátotta.
Az ellenzék már akkor tiltakozott az értékesítés ellen. Majdik Miklós képviselő úgy érvelt, ha már az eladásra kerül sor, külön-külön értékesítsék a házakat. Nem így történt. A képviselő szerint bár az ingatlan végül 22 millióért elkelt, tudomása szerint most negyvenkétmillióért kínálja eladásra új tulajdonosa.
Ennek fényében pedig érthetetlen, véli, hogy a volt iskolát, egy ötezer négyzetméteres ingatlant, melyen egy 1600 négyzetméteres alapterületű épület is van, mindössze 120 millió forintért kívánja eladni a város - mondta Majdik.
Juhász István, a gazdasági bizottság elnöke azt mondja, utólag könnyű megítélni, hogy mennyiért is kellett volna eladni az adott ingatlant, az pedig egyáltalán nem biztos, hogy az említett összegért el is kell majd az épület. Juhász azt mondja, képviselőtársa eddig egyetlen értékesítéssel sem volt megelégedve: vagy sokallta, vagy kevesellte az éppen szóban forgó ügylet aktuális eladási árát. Ennek kapcsán pedig, mondja, megkérdőjelezhető az amúgy ingatlaneladással foglalkozó Majdik Miklós véleménye - ő inkább a hivatalos szakertői becslést tartja elfogadhatónak.
B. M. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Két óra alatt hét jogsértést követett...
- Marad a napsütés, de még nem tér...
- MÁV: szombaton lép életbe a nyári,...
- A Kúria szerint jogosan tiltottak meg...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- Schőnberger Krisztián lett idén az Év...
- Két autó ütközött Pécsett, mentőre is...
- Az esztendő legrövidebb éjszakája áll...
- Mohácsi katekétát is kitüntetett a...