EKF: szerződés, amiről a városnál nem tudnak
2008. április 08. kedd 10:30
Az elmúlt évben már együtt dolgoztak, akkor még fizetség nélkül - mondta Mészáros András, az EKF főigazgatója az Új DN-nek -, januártól azonban havi ötszázezer forintért Akóts Klára elsőrendű feladata az EKF diplomáciai kapcsolatrendszerének kiépítése.
A Sherpa, mondta el Mészáros András, háttérmunkát végez. Ajtókat nyit ki, embereket szólít meg. Az EKF-főigazgató nem is törekedett kulturális szakember bevonására, hiszen Akótsnak a hálózatépítés a feladata, az EKF baráti körének létrehozása, támogatási források felkutatása.
Mészáros András arról tájékoztatott, hogy a minisztérium is tud a Sherpával történt szerződésről, ám az Oktatási és Kulturális Minisztérium sajtóosztálya közölte: a tárca nem kapott értesítést erről a fejleményről.
A Pécsi Újság.hu kérdésére válaszolva Meixner András alpolgármester azt mondta az ügyről, hogy a menedzsment központ milyen szerződést köt a saját nevében, ahhoz a városnak nincs feltétlenül köze. Ha ellenben a város szerepel a kontraktusban, mint hivatkozási alap, az jogszerűtlennek tekinthető. Egyelőre azonban az alpolgármester semmit nem tud a félmilliós megállapodásról.
Mint mondta, a közeljövőben részletes információt kér a program főigazgatójától, hogy ki tudja alakítani álláspontját. Azt firtató kérdésünkre, hogy az újabb havi félmillió forintos kiadásnak mekkora szükségét látja annak ismeretében, hogy a központ amúgy is források szűkében van, azt mondta:
„Éves szinten hatmillió forint abban a tekintetben nem tekinthető soknak, ha valóban egy hatékony nemzetközi propagandát sikerül belőle csinálni. Egy munkanélkülinek sok ez az összeg, de ha arra gondolunk, hogy mennyibe kerül egy perc reklám egy nagyobb televízióban, már látjuk, milyen kevés. Éppen ezért szeretném megismerni a szerződés részleteit mihamarabb."
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lezárták az M60-as autópálya egy...
- Ezer új autóbusszal bővítik a Volán...
- Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága a...
- Közeleg a Sétatér Fesztivál -...
- Csaknem ezer élelmiszer lett olcsóbb...
- Egy picit enyhül pénteken a kánikula
- Több baranyai busz menetrendje is...
- A világ legjobbjai közé sorolták az...
- Kötő Veronika lett idén Év rendőre...
- Egyre melegebbre fordul, napsütéses...