EKF: A törökök ott tartanak, ahol Pécs?
2008. május 31. szombat 10:01

A 2010-es Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozatban a rivalizálás helyett a hármas együttműködés lesz jellemző Pécs, Isztambul és Essen között, a programok összedolgozása szervezési és finanszírozási előnyökkel is jár - mondta el Hiller István oktatási és kulturális miniszter az MTI-nek péntek este.
A tárcavezető az Európai Unió és a mediterrán (Euromed) térség kulturális minisztereinek kétnapos, pénteken zárult athéni találkozóját követően adott telefonos nyilatkozatot az MTI-nek.
Hiller István hangsúlyozta: a tanácskozás keretében a török kulturális miniszterrel abban állapodott meg, hogy ezentúl évente kétszer kizárólag az EKF-projekt ügyében találkoznak; a megbeszéléseket Budapesten kezdik július első hetében. A Budapesten, Pécsett, majd az év második felében Törökországban folytatandó tárgyalások kizárólag Isztambul és Pécs kapcsolatára vonatkoznak - tette hozzá Hiller István.
A miniszter beszámolt arról, hogy tájékoztatást kapott a török EKF-projekt előkészületeiről, a finanszírozás technikáiról, valamint azokról a közös programokról, amelyeket a két város egymás területén valósít majd meg. Lesznek közös rendezvények a két városban, de a törököknek voltak javaslataik saját eseményekre Pécsett, valamint magyar programokra Isztambulban is. Ezeket a júliusi megbeszélésen időpontra és helyszínre lebontva pontosítják - tette hozzá.
Az EKF-előkészületekről szólva Hiller István megjegyezte: a törökök szinte napra pontosan ott tartanak, ahol mi. Nálunk a múlt héten fogadták el a művészeti programot, a törököknél pedig ezen a héten.
A miniszter a pécsi kulturális fővárossal kapcsolatos mondatai után az MTI-vel közölte: megbeszélést folytatott Christine Albanel francia kulturális miniszterrel, aki tájékoztatást adott arról, hogy az Európai Unió soros elnökségét hamarosan átvevő Franciaország a kulturális örökségmegóvás és az anyanyelv védelme érdekében él majd kezdeményezésekkel.
Hiller István kifejtette: a világörökségi listához hasonlóan egy európai kulturális örökségi listát is összeállítanának, ebben Magyarország támogatja a francia kezdeményezést; fontos, hogy ez nem zárná ki az UNESCO világörökségi listán való részvételt.
Megemlítette, hogy a tanácskozáson felmerült a térség kultúráját megjelenítő felsőoktatási intézmény, az úgynevezett Euromed egyetem létrehozásának a gondolata, amelyet az uniós és az unión kívüli tagországok is helyeseltek, a finanszírozás módjáról hamarosan egyeztetnek.
Az Euromed-térség 37 országot köt össze, és saját területén a legsikeresebb egyeztető fórum. A szervezetnek az Európai Unió országain kívül tagjai a Földközi-tenger arab országai, valamint Izrael is.
MTI - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Öccsével együtt tűnt el Pécsről egy...
- A kormány szerint Brüsszel megtámadta...
- Teherautót lopott egy részeg...
- Legkorábban vasárnap indulhat az...
- Egy baranyai városban fagyizgatnak ma...
- Harmincnégy éve özönlötték el...
- Ma éjjel is csodás égi jelenség...
- Drogkereskedőket ítéltek el jogerősen...
- A pécsi püspök, Udvardy György...
- Évente kétszer ingyen segít a...