Éjszaka gyakorlatoztak a tűzoltók a pécsi börtönben
2017. március 02. csütörtök 18:00

Úgynevezett berendelési gyakorlatot tartottak a napokban a pécsi, Papnövelde utcai Baranya Megyei Büntetés Végrehajtási Intézetben. A gyakorlat feltételezése szerint, az egyik alagsori raktárhelyiségben keletkezett tűz, a nagy füst miatt, pedig három ember nem tudott kimenekülni a helyiségből.
A segélyhívást követően, nagy erőkkel vonultak a pécsi hivatásos tűzoltók a börtönhöz, ahol a az intézet tűzoltásra kiképzett személyzete már megkezdte a felderítési feladatokat. Az eltűnt személyeket azonban nem találták meg. A tűzoltók miközben megkezdték a tűzoltási feladatok előkészítését, mentőcsoportokat alakítva elindultak az eltűnt személyek felkutatására. A pécsi egységek hordágy és mentőkámzsa segítségével hozták ki az épületből a bennrekedteket, majd az ápoló személyzet egészségügyi ellátásban részesítette őket. A tüzet végül rövid időn belül megfékezték a beavatkozók.
Azokban az intézményekben, ahol zárt helyiségek vannak, csak az intézetek személyzetével szorosan együttműködve tudnak dolgozni a tűzoltók. Ilyen helyszínek például a büntetés-végrehajtási intézetek, elmegyógyintézetek stb.
A fogvatartásra rendszeresített létesítményekben történő bármely tevékenység, így a tűzoltás is, az intézmény parancsnoka, és az általa megbízott személyek utasításainak betartása mellett lehetséges. A börtönben keletkezett tüzeknél figyelembe kell venni a létesítménybe történő bejutás időveszteségét. Az ilyen jellegű intézmények teherforgalmára rendszeresített bejáratok gyakran zsiliprendszerrel működnek, amelyek egyszerre egy járművet képesek átereszteni. Tűz esetén a személyzetnek egyéb feladatai mellett kell megoldani az áteresztő rendszer működtetését ezért várhatóan hosszabb vonulási időnövekedéssel kell kalkulálni a riasztási fokozat meghatározásánál. Figyelmet kell fordítani az épületekben tartózkodók nagy létszámára, a közlekedést akadályozó belső biztonsági rendszer rácsok ajtók által képzett akadályokra.
A pécsi büntetés-végrehajtási intézet által szervezett gyakorlat megfelelő értékeléssel zárult.
Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Így ünnepelték Szent István...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...