EHÖK és EKF: együtt készülnek 2010-re

2008. június 17. kedd 15:51

EHÖK és EKF: együtt készülnek 2010-re
Nagyszabású, fiatalok tízezreit vonzó rendezvények szervezésével szeretne bekapcsolódni a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa programok előkészületeibe a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata (PTE EHÖK) - közölte a szervezet elnöke kedden Pécsett, sajtótájékoztatón - tákékoztatott az MTI.

"A napokban elkészült koncepciónk kilenc olyan fő eseményt tartalmaz, amelyekkel a baranyai megyeszékhelyen tanuló, mintegy harmincezer felsőoktatási hallgatót közönségként sikerrel lehetne bevonni az EKF programfolyamába" - mondta el Szabó Gábor.

Beszámolt arról, hogy az EKF művészeti tanácsa a 2010-es pillérprogramok közé emelte az Alpok-Adria térség vezető ifjúsági találkozóját, a SIEN Nemzetközi Diákcseréért Alapítvány szervezte Pécsi Nemzetközi Kultúrhetet, de emellett a pécsi diákság ünnepe, a kétévente rendezendő Pécsi Egyetemi Napok (PEN) is a kiemelt események közé kerülhetne.

Szabó Gábor hozzátette: a hallgatói önkormányzat vállalná a két év múlva harmincadik alkalommal sorra kerülő Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának (EFOTT), az Európai Hallgatói Önkormányzat taggyűlésének, továbbá egy médiaeseményre épülő nemzetközi ifjúsági találkozónak a megrendezését is.

A hallgatói önkormányzat elnöke úgy vélte, a Dunántúl legnagyobb városa kiváló helyszín lehet országos és nemzetközi diákszínjátszó fesztiválhoz, összevont tudományos ismeretterjesztő szimpóziumhoz, azon belül író-olvasó találkozóhoz, tudományos-fantasztikus filmfesztiválhoz is.

Szólt arról, hogy az élhető környezet, élhető város jegyében a környezetvédelem aktuális kérdéseivel foglalkozó programsorozatot indítanának útjára, ezen kívül a fenntartható fejlődéssel foglalkozó nemzetközi konferenciára invitálnák a téma iránt érdeklődő fiatalokat.

Szabó Gábor megjegyezte: a rendezvények esetenként több millió, vagy több tízmillió forintos költségeit pályázatok útján kívánják előteremteni.

Horváth Zsolt, az EKF művészeti tanácsának tagja a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy mivel az EKF fontos célcsoportja az ifjúság, a program akkor lehet igazán sikeres, ha kapcsolatot talál a hallgatók és a város rendezvényei között, biztosítva, hogy e színvonalas események a lehető legszélesebb körben népszerűek és látogatottak legyenek.

Tóth Bertalan, Pécs alpolgármestere kiemelten fontosnak nevezte, hogy a hallgatók ötletei, gondolatai is beépüljenek az EKF-programba és annak megvalósításába. Magyarázata szerint a város számára fontos, hogy az itt tanulók szeressenek itt lenni és boldogan jöjjenek vissza tanulmányaik befejezése után is.

Képünkön: Horváth Zsolt (balról), a művészeti tanács tagja, és az EHÖK vezetősége.

MTI - Fotó: EQM