Egy elhagyott bőrönd okozott galibát az Árkádban, aztán kiderült, hogy semmi vész
2016. október 04. kedd 16:20

Nagyon furcsa eset miatt kellett a rendőröknek lezárni az Árkád nyugati bejáratához közeli ruhabolt környékét kedden kora délután, ahol egy vásárló önkényesen otthagyta bőröndjét, ezért felmerült a lehetősége annak, hogy veszélyes dolgot hordozott benne.
Információink szerint - melyet a rendőrség később megerősített - délután egy óra körül jelentek meg a rendőrök a bevásárlóközpont egyik földszinti üzleténél, miután az ott dolgozók értesítették őket egy elhagyott bőrönd miatt.
Állításuk szerint a hozzájuk betérő vásárló nem akarta a csomagját a csomagmegőrzőben hagyni, ezért a bolt eladóira bízta a bőröndöt, annak ellenére, hogy felszólították, ott nem hagyhatja őrizetlenül, s nekik nem felelősségük vigyázni rá. A tulajdonosa nem törődött ezzel, egyszerűen kisétált az üzletből.
A ruhabolt dolgozóinak hívására a rendőrök lezárták a bevásárlóközpont nyugati bejárata felőli földszinti részt, az üzletben hagyott bőröndöt pedig robbanószer kereső kutyával vizsgálták meg. A csomag tulajdonosa rövidesen visszatért, ekkor az egyenruhások kikérdezték a történtekről, majd felszólították, hogy nyissa ki a bőröndöt.
Miután a csomagok között semmi veszélyeset nem találtak, a rendőrök újra megnyitották a vásárlók előtt a nyugati részt, s a bolt dolgozói is visszatérhettek munkájukhoz.
A rendőrség érdeklődésünkre közölte, a bőrönd tulajdonosa nem követett el sem szabálysértést, sem bűncselekményt, ezért nem indul eljárás ellene a furcsa eset után.
Képünk illusztráció.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

