Egy csepp természet költözik a Janus Pannonius Múzeumba
2016. március 16. szerda 17:28

Egy csepp természet címmel Kiefer Béla fotóművész alkotásaiból nyílik kiállítás csütörtökön a JPM Természettudományi Múzeumában. A tárlat szorosan kapcsolódik a Víz Világnapjához.
Az alkotó, Kiefer Béla 1959-ben született. Egyéni vállakózóként dolgozik, és szabadidejében kedvtelésből fotózik 2004 tavaszától. Sokat jár a természetbe, saját elmondása szerint kísérletező típusú ember, aki szereti a logikus és egyszerű dolgokat.
Művei először egy csoportos kiállításon szerepeltek 2005 májusában, majd 2006 júniusában már önálló tárlata nyílt az Ifjúsági Házban, ugyanott 2008 szeptemberében is megcsodálhatta képeit a nagyérdemű. Pécsett még öt alkalommal (2009-ben, 2010-ben kétszer, 2013-ban és 2015-ben), Baranyában kétszer -Harkányban (2009) és Pellérden (2012) -, külföldön összesen ötször (Feldbach, Škofja Loka, Sepsiszentgyörgy, Komárom, Újvidék) nyílt önálló kiállítása.
2008-ban kiadott saját fotónaptára, az "Imádlak Pécs" nagy sikere után minden évben hasonló kiadványt jelentet meg. 2010-től az EPHAP (European Photogroup of Art and Performance), 2015-től a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja lett.
Kiefer Béla - aki 2010-től a Szeretlek Magyarország médiacsoport pécsi fotósa - a National Geographic 2008-as fotópályázatán utazás kategóriában II. helyezést ért el, továbbá a Bayer Klímavédelmi Fotópályázaton Amatőr - Klímakörkép kategóriában bizonyult sikeresnek.
A fotózáshoz elsősorban a hajnali vagy esti fényeket szereti használni, visszatérő témái a vízfelületeken tüköröződő épületek, utcarészletek, s a legtöbb kedvező visszajelzést a ködös időben készített képeivel kapta a közönségtől. Kiefer Béla alkotásai pozitív üzenetet hordoznak, értéket közvetítenek. Műveiből lokálpatriotizmus, érzelemgazdagság árad, mindezt jól mutatja fényképeinek élénk, vidám, néha szép tündérmesébe is beleillő színvilága.
Egy csepp természet című kiállításán összesen 60 fotót tekinthet meg a közönség: tájképeket, rovar-, madár- és makrofotókat. A tárlat kapcsolódik a Víz Világnapjához.
A megnyitó - amelyen Tám László fotóművész mondja el köszöntő gondolatait - március 17-én délután fél ötkor lesz a JPM Természettudományi Múzeumában. Az alkotásokban április 16-áig gyönyörködhetünk keddtől szombatig 10 és 16 óra között.
Forrás: JPM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy baranyai falu vendéglátósai...
- Tűz ütött ki Pécsett, egy kertvárosi...
- Lesodródott egy autó Lánycsók...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Több százan vettek részt a Pécs és...
- Applikációval intézhetik egyszerűen...
- Ha ilyen jégkrémet vett, meg ne egye,...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Most már tényleg betelt a pohár,...
- Vigyázzunk a sünikre a tavaszi kerti...