Drogot találtak egy pécsi rabnál, aki előtte ügyvédjét fogadta
2013. november 15. péntek 15:26

Kábítószer birtoklásának gyanújával eljárást indított a rendőrség azzal összefüggésben, hogy a hét elején egy ügyvédi látogatást követően feltehetően drogot találtak a Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet egyik fogvatartottjánál - értesült pénteken az MTI.
Szalai Tímea, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának szóvivője az MTI érdeklődésére arról tájékoztatott, hogy "az ismeretlen eredetű növényi származék" hétfőn, az ügyvéd látogatása után, a fogvatartottnál végzett motozáskor került elő, majd a rendőrség lefoglalta.
A szóvivő utalt rá, hogy a jogszabály szerint az intézetnek biztosítania kell az előzetesen letartóztatottak büntetőeljárási jogainak gyakorlását, ezért a védőjükkel szóban vagy írásban ellenőrzés nélkül érintkezhetnek.
"A jelenlegi ismereteink szerint a védő megszegte a kapcsolattartás szabályait" - írta közleményében, hozzátéve: ezt a büntetés-végrehajtási intézet jelezte az illetékes ügyvédi kamarának, a fogvatartott ellen pedig fegyelmi eljárás indult.
Molnár Katalin, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: a kábítószer birtoklása bűntett gyanújával indított rendőrségi eljárás ismeretlen tettes ellen folyik, a lefoglalt kábítószergyanús anyagot szakértő vizsgálja.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vádat emeltek egy titkos kertészetet...
- Orbán Viktor Zelenszkijnek: ha nincs...
- Javul az idő, szerdán már ismét...
- Tőle biztosan kosarat kapunk Pécsett,...
- Három újonc is szerepel Marco Rossi...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- Roppant idegesítő, hogy alig pár...
- Rémisztő eredménnyel zárult az...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...

