Drogot árult ismerőseinek, előzetesben ülhet most
2018. május 17. csütörtök 10:57

A Pécsi Járásbíróság szerdán elrendelte egy sámodi férfi előzetes letartóztatását kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette alapos gyanúja miatt egy hónapra.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2017 májusa és 2018. május 14. között különböző kábító hatású anyagokat szerzett meg ismeretlen személyektől, és azokat az ismeretségi körébe tartozó más személyek részére, haszonszerzés érdekében eladta.
A nyomozó hatóság 2018. május 14-én a gyanúsított személygépkocsiját ellenőrzés alá vonta, majd házkutatást is tartott, ezek során mindkét intézkedés alkalmával, kábítószer-kereskedelem és fogyasztás során használatos tárgyi bizonyítási eszközöket és különböző kábítószer gyanús anyagokat foglaltak le.
A gyanúsításban szereplő bűncselekmény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, jelentős és kiemelt tárgyi súlyú.
Alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a még ki nem hallgatott tanúkat befolyásolná, vagy megfélemlítené, illetve újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.
A határozat ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére

