Dragovácz kiakadt - Befagyó ajtó miatt megy Pogányból a légimentő?

2014. augusztus 12. kedd 13:24

Dragovácz kiakadt - Befagyó ajtó miatt megy Pogányból a légimentő?

A pogányi reptéren állomásozó légimentők elköltöztetését tervezi a mentőszolgálat. Győrfi Pál érdeklődésünkre elmondta, az áttelepülés "többek közt a Pogányban tapasztalható rossz körülmények miatt indokolt". Dragovácz Márk, a repteret működtető cég vezetője azonban határozottan visszautasítja a befagyott hangárról és a lassú beléptetésről szóló vádakat. Nagyjából hárommillió forintot bukik a városi cég, ha a sárga helikoptert tényleg Szekszárdra viszik.

Komoly érvágás érheti az amúgy is gondokkal küzdő pogányi repülőteret. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egy pályázat keretében ugyanis új légimentő bázist hozna létre Szekszárdon, így a most még Pécs mellett állomásozó sárga helikoptert 2015 utolsó hónapjaiban a tolnai megyeszékhelyre költöztetnék.

- Az új szekszárdi bázissal - annak földrajzi elhelyezkedése folytán - nő a 15 percen belül elérhető terület, valamint több mint 173 ezer fővel növekszik az elérhető lakosság száma is- kezdte az indokok felsorolását Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és pr igazgatója. - Ennek egyik oka, hogy a szekszárdi bázis bevetési területe a pécsihez képest nagyobb mértékben fedi le Magyarország területét, a pécsi bázis úgynevezett bevetési körének egy jelentős része ugyanis az országhatáron kívül esik - tette hozzá.

A költözés mellett szóló érv még, hogy a Pécs-Pogányi Repülőtéren a feladatot ellátó Magyar Légimentő Nonprofit Kft. bérlőként van jelen, Győrfi Pál szerint a „funkciójában nem a feladatok ellátására készült létesítmények sok szempontból nem elégítik ki a folyamatos üzemelés támasztotta követelményeket".

- Pécsen a helikopter fűtetlen hangárban áll, és ez a hiányosság nem egy esetben magát a kivonulást is megakadályozza a téli időszakban, hiszen tartós havazás és fagyok esetén a kapuk befagynak, a hangárok kinyithatatlanná válnak. A mentőhelikopter más légijárművekkel közös hangárban kapott helyet. A körülmények miatt az egészségügyi felszerelés vagyonvédelmi, illetve felhasználhatósági okokból sem tárolható a helikopterben, tehát minden szolgálat elején és végén mozgatni kell azokat - fogalmazott.

Nagyjából 3 millió a tét

Ugyan Dragovácz Márk nem közölte, pontosan mekkora összegtől esne el a reptér a költözés révén, úgy tudjuk, az üzemanyag-vásárlással és a bérléssel együtt évente mintegy 3 millió forintot fizetnek a légi mentők az önkormányzati cégnek.
Kíváncsiak voltunk, tervez-e lépéseket a pécsi városvezetés annak érdekében, hogy a mentők Pogányban maradjanak, ám cikkünk megjelenéséig a városházán nem akadt aki reagáljon megkeresésünkre.

Állítja, a mentők dolgát nehezíti az is, hogy a pogányi légikikötő nemzetközi reptér, így a szolgálatban lévő mentősöknek minden belépéskor biztonsági ellenőrzéseken kell átesniük. Rendkívüli karbantartások esetén pedig csak nehézségek árán jutnak be a szerelők.

Dragovácz Márk, a Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft. ügyvezető igazgatója egészen másként látja a helyzetet. Ő az OMSZ több állítását is "határozottan visszautasítja".

- A bérelt helyiségek valóban nem a légimentők elhelyezésére készültek, azonban az évek során minden olyan átalakítást megvalósítottunk, amelyet kértek. Úgy gondolom, kulturált körülmények között dolgozhatnak. Az elhelyezésre a szolgálatot teljesítő személyzettől soha nem érkezett panasz - reagált a mentők nyilatkozatára a cégvezető.

Hozzátette: a hangár kapui egyszer sem fagytak be, a személyzetet és a karbantartókat percek alatt beléptetik, az értékeket pedig kamerákkal őrzik. 

A repülőtér kedvezményes bérleti és üzemanyag vásárlási lehetőséget biztosít a légimentőknek, ennek ellenére Pogány komoly bevételtől esne el a távozásukkal.

- Természetesen ez nem okozná a repülőtér ellehetetlenülését, hiszen most sem csak a légimentők jelentik a forgalmat, de adott esetben szükséges lehet pótolni a kieső bevételeket - nyilatkozta.

Leszögezte, „a szakemberek sem értenek egyet", hogy Pogányban vagy Szekszárdon lenne jobb helye a bázisnak, hiszen mindkét hely mellett szónak érvek és ellenérvek is.

Dragovácz különben egyelőre nem kapott hivatalos értesítést a költözésről.

Képünkön: felszállás előtt a helikopter - egyelőre Pogányban. 

Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva