Díjat kapott Harmati Béla, Baranya bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese
2025. február 24. hétfő 18:30

Victima Protector díjat vehetett át dr. Harmati Béla ezredes, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese.
A Bűncselekmények Áldozatainak Világnapja alkalmából idén Szombathelyen adták át az Igazságügyi Minisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság által az áldozatsegítés területén kimagasló teljesítményt nyújtó szakemberek számára alapított Victima Protector díjakat.
A világnap alkalmából dr. Tuzson Bence igazságügyi miniszter és dr. Töreki Sándor r. vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes nyújtotta át a rangos elismerést dr. Harmati Béla ezredesnek.
A bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes kiválóan felismerte, hogy az első sértetti meghallgatás a legalkalmasabb és legfontosabb pont arra, hogy az áldozatok megkapják a lehetőséget egy rövid úton zajló, ám annál szélesebb körű - a sértetti jogok ismertetésén messze túlmutató - olyan támogatásnak, amely a bűncselekmény következtében keletkezett sérelmeik enyhítéséhez nagymértékben hozzájárul.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi szakterületének vezetőjeként kialakított, a sérülékeny áldozati csoportokra kiemelt figyelmet fordító belső monitoringrendszernek köszönhetően területi szinten kiteljesítette az áldozatpolitika azon törekvését, amely egyszerre fókuszál az áldozatok védelmére és támogatására.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy újabb borult, szomorkás nap vár...
- Drogdílerekre csaptak le a...
- Orbán Viktor: aki fiatalként a...
- Vasárnap kezdődik a Házasság hete...
- Januárban is olcsóbban tankolhattunk...
- A választók kétharmada egyetért a...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Egy kis segítség a gimnáziumi...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Mintegy nyolcmillió választási...

