Defektet kapott a lopott e-bringával egy atyafi
2021. január 11. hétfő 12:20

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a rendőrök egy helyi férfi ellen Molványhídpusztán.
A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 34 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint vasárnap délután Molványhídpusztán bement egy bekerítetlen ház nyitott melléképületébe.
A férfi az ingatlanból elvitt egy elektromos kerékpárt, és azzal elment a szomszéd településre, majd onnan vissza, de a járművet nem adta vissza a tulajdonosnak. A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd elfogták, és előállították a rendőrkapitányságra.
Gyanúsítotti kihallgatásán a férfi azzal magyarázta tettét, hogy elfogyott otthon a bor, és a szomszéd faluból szeretett volna hozni, viszont sétálni nem akart. A járművet nem sikerült beindítania, ezért végig tekernie kellett, a visszaúton pedig még egy defektet is kapott, így hazáig tolta az elektromos kerékpárt.
Az egyenruhások lefoglalták a kétkerekűt, majd visszaadták a sértettnek.
A 34 éves férfi ellen jármű önkényes elvétele miatt nyomoz a Szigetvári Rendőrkapitányság
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lelépett a pénzzel az egyik pécsi...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Karácsony előtt érkeznek a januári...
- Nagyot fordul az időjárás, hóesés...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...
- Nagy a baj: busszal ütközött egy autó...
- Ismét az első negyvenben a...
- Idén is több százan csatlakoztak...

