Darázscsípés elleni anyaggal látnák el a tűzoltókat
2008. augusztus 29. péntek 13:27
A tűzoltóság egyre több lakossági riasztást kap darazsak támadásával összefüggésben. Baranyában idén eddig hetvennyolc, ebből csak augusztusban negyvennyolc esetben kérték segítségünket darázsfészkek felszámolásához, de ez a munka nemcsak a lakosságra, az állomány tagjaira is veszélyt jelent - mondta Tóth György.
Utalt rá: a tűzoltók törvényben rögzített kötelességei közé tartozik segítséget nyújtani minden esetben, amikor emberi életek forognak kockán. Ilyen lehet a darazsak megfékezése is, ám a napokban tűzoltó is kórházba került egy ilyen bevetést követően.
A speciális védőruhába öltözött pécsi tűzoltót kesztyűje varrásánál csípte meg egy lódarázs, s a szakemberen később olyan allergiás tünetek jelentkeznek, melyek okán egynapos kórházi kezelésre szorult - mondta el a megyei katasztrófavédelmi igazgató.
Tóth György közölte: darázscsípés elleni oltóanyagot nem kötelező tartani a tűzoltóautókon, éppen ezért kezdeményezni fogja az illetékes tűzoltóságok vezetőinél, hogy a megye összes kocsiján rendszeresítsék azt. Egy injekció 16 ezer forintba kerül, a projekt teljes költsége 200 ezer forint lenne.
A katasztrófavédelmi igazgató emellett fontosnak tartaná az állomány szűrését, ebből kiderülne, kik azok, akik allergiások a darázscsípésre, és így fokozottan ki vannak téve a veszélynek.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Magyarország örömmel biztosít...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Családi fesztivállal, ünnepi...