Csütörtökön és pénteken írathatják be a szülők gyermekeiket a pécsi óvodákba
2018. április 24. kedd 10:28

Közelednek az óvodai beiratkozások időpontjai: április 26-án és 27-én, azaz csütörtökön és pénteken várják a szülőket az intézményekben.
A köznevelésről szóló törvény szerint a gyerekeket abban az esztendőben, amelyben augusztus 31 napjáig betöltik harmadik életévüket vagy annál idősebbek, kötelezően be kell íratni óvodába.
Aki ezt elmulasztja, szabálysértési eljárással kell szembenéznie - kivéve, ha nyomós okból felmentést kér és kap. Felmentést a jegyző adhat a szülő kérésére a gyermek legfeljebb ötéves koráig. Az erre irányuló, április 26-ig beadható kérelemhez csatolni kell a védőnő egyetértő nyilatkozatát, az irat másolatát pedig el kell juttatni a kötelező felvételt biztosító óvodába.
Az önkormányzat közlése szerint a pécsi kisdedóvókban csütörtökön és pénteken tartják a beiratkozást, reggel hét és délután öt óra között. A gyerekeket a szülők lak-, illetve munkahelyük körzetében található óvodába lehet beíratni. (A körzetjegyzék megtalálható az intézményekben, ide kattintva is megtekinthető. )
A felújítás alatt lévő Kertvárosi Óvodába, valamint a Kertvárosi Óvoda Németh László Utcai Tagóvodájába a beíratás az Anikó u. 1. szám alatti épületben lesz.
Az ügyintézéshez szükség van a gyermek és a szülő személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványára, vagyis a lakcímkártyára.
Az óvodai felvételről az óvodavezető dönt, aki erről május 4-ig értesíti a szülőket.
A felvétel elutasítása esetén 15 napon belül van lehetőség fellebbezésre, ami az óvodavezetőnél nyújtható be.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...

