Családoknak rendeztek lelkiségi nyári tábort Sikondán
2016. augusztus 10. szerda 13:00

Augusztus 1. és 5. között, Sikondán rendezték a Házas Hétvége lelkiségi mozgalom nyári táborát. A nyitónapon Udvardy György pécsi megyéspüspök tartott szentmisét a résztvevőknek. A tábor délelőtti lelki programjain három témakört érintettek: hűség, újrakezdés és emlékek.
A Házas Hétvége Mozgalom 1968-ban indult Spanyolországból és az Amerikai Egyesült Államokból, azzal a céllal, hogy elősegítse a házasság és a papság életszentségének megújítását és a szerzetesi elkötelezettség megerősítését. Azóta a világ kilencven országában több mint egymillió házaspár csatlakozott a mozgalomhoz. Magyarországon 1984-ben kezdett ismertté válni, az első hétvégét 1986-ban tartották.
Sikondán 12. alkalommal rendezték meg a nyári tábort, amelyen 31 család vett részt. A nyitónapon Udvardy György pécsi megyéspüspök tartott szentmisét a résztvevőknek. A táborban három témakört jártak körül a délelőtti lelki programok során: hűség, újrakezdés és emlékek.
A Megújulás és újrakezdés életünkben, mindennapjainkban, valamint a testi kapcsolatunkban és a cölibátusban címmel elhangzott bevezetőben a résztvevők arról hallhattak személyes példákkal teli tanúságtételt, hogy mindennapi újrakezdéseinkhez a szeretet ad csodálatos hajtóerőt: hogy ne fáradjunk bele felülemelkedni önzésünkön, hanem nyissunk Isten és a másik ember felé. Ebben támogatja az egyént a Házas Hétvégés Közösség és az egész egyház közössége. Az újrakezdés témájában Rosner Zsolt máriagyűdi plébános is tartott vitaindító bevezetőt.
Az emlékek és a hűség kapcsán szintén fontos kérdésekről gondolkodtak közösen a résztvevők.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Lépcsőfutó versenyt rendeznek a TV...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Őri Lászlót választották a Baranya...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Katasztrófa sújtotta területté...
- Újabb földrengés volt Magyarországon...
- Ahol a pécsi munkásosztály még...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...