Csaknem kétszáz filmet neveztek be az idei Hét Domb Filmfesztiválra
2018. július 09. hétfő 09:39

Százkilencvenegy filmet neveztek a II. Hét Domb Filmfesztiválra, amelyet szeptember 3. és 9. között rendeznek meg Komlón - közölte Magyar Ferenc fesztiváligazgató vasárnap az MTI-vel.
A filmrendező-operatőr elmondta, hogy befejeződött a beérkezett filmek előzsűrizése, amelynek eredményeképpen hat kategóriában 60 alkotás került a versenyprogramba. A végső sorrend a Danileszk Rita, Major Zoltán filmesztéták és Karagity István szerkesztő-filmrendező alkotta előzsűri pontszámainak összegéből alakult ki - tette hozzá.
A fesztiváligazgató közölte, hogy az előzsűri értékelése szerint az idei Hét Domb Filmfesztiválra érkezett filmek mezőnye nagyon erős volt.
Magyar Ferenc kiemelte, hogy a döntős filmek értékelését a jövő héttől kezdi meg a Rófusz Ferenc Oscar-díjas filmrendezőből, Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színész-rendezőből és Halmy György dokumentumfilm-rendezőből álló zsűri.
Az MTI-hez eljuttatott írásos összegzés szerint a nagyjátékfilmek között van - más alkotások mellett - Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmdrámája, Pozsgai Zsolt Megszállottak című filmje, valamint az M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor által rendezett Brazilok. A versenyprogram animációs, kisfilm, ismeretterjesztő- és természetfilm, valamint dokumentumfilm kategóriáiban szekciónként 10-10 film verseng egymással. A kategóriák első helyezettjei 300 ezer, a második helyezettek 200 ezer, a harmadik helyezettek 100 ezer forintos díjban részesülnek. A fesztivál fődíja 1 millió forint. A külföldi alkotásokat nemzetközi zsűri, a diákkategória alkotásait külön gyermekfilmes zsűri fogja értékelni.
A tavaly megrendezett első seregszemle fődíját Molvay Norbert Ha nem segít a mindenható című alkotása nyerte el. További részletek a hetdombfilmfesztival.hu oldalon találhatóak.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ősszel érkezik az élelmiszer-utalvány...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Használt ruhákból készít menő...
- Fotóival keres szerelmet Kustánczi Lia
- Elhunyt Szebeni János, rádiós,...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Kedden indul az Ördögkatlan...