„Civil" tüntetés Pécsett: alighanem ilyen lehet a súlytalanság a világűrben
2016. március 16. szerda 18:59

Miközben a fővárosban több tízezren tüntettek nemzeti ünnepünkön, Pécsett néhány száz tiltakozó gyűlt össze a Széchenyi téren. A város, úgy tűnik, nem felejt, a pécsiek nem kíváncsiak a múlt ismerős arcaira, még civil köntösben sem. A belharcokra meg különösen nem.
Pontosan nem tudjuk, hányan lehettek kedden Pécs főterén a civilek megmozdulásán, elsőre kétszázra saccoltuk a résztvevőket, aztán máshol azt olvastuk, voltak négyszázan is. Oké, akkor - csak hogy ne legyen vita - tegyük félezerre a számukat. Ezen amúgy se múlik, hiszen még ha ezren is voltak, az is édeskevés.
Persze lehet az időjárásra fogni, kétségtelen, cudar hideg volt meg esett is, s nyilván ahhoz sem lehet viszonyítani, hogy Pesten több tízezer tüntető vonult az utcára, a kontraszt azért mégis szembetűnő.
Látható, hogy a „forradalmi", „rendszerváltó" hangulat nem érte el Pécset (sem). Az emberek egyszerűen nem voltak vevők a „civilek" üzeneteire, s nem voltak kíváncsiak a felszólalókra sem. Kevés kivétellel a civileknek mondott szervezők valójában pártokhoz kötődnek, a tüntetésen beszédet mondók többsége pedig szintén pártokat képviselt.
Velük pedig a jelek szerint tele van a pécsiek puttonya, másképpen szólva - hogy az egyik felszólalót idézzük - tele van a pécsiek töke.
Feketén-fehéren kiderült, a múltra, a pécsi baloldal ismerős arcaira nem kíváncsi szinte senki, mint ahogy a korábbi városvezetés idejéből megismert belharcokra sem (lásd most: meghívják, aztán lemondják, majd újra meghívják Tóth Bertalant). Igazából ez is mindegy lett volna.
A baloldal ott tart Pécsett (is), ahol szűk évtizede, egyszerűen képtelen újra szervezni önmagát. S ennek még a másik oldalon sem biztos, hogy örülnek, hiszen az egészséges kontrollra mindig szükség van - s akkor még a teljesen elbizonytalanodó, lehangolt, potenciális baloldali szavazókról nem is beszéltünk.
Képünkön: Tóth Bertalan beszédet mond a tüntetésen.
M. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűz ütött ki Pécsett, egy kertvárosi...
- Egy baranyai falu vendéglátósai...
- Lesodródott egy autó Lánycsók...
- Applikációval intézhetik egyszerűen...
- Több százan vettek részt a Pécs és...
- Ha ilyen jégkrémet vett, meg ne egye,...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Vigyázzunk a sünikre a tavaszi kerti...
- Indul a drogkereskedők elleni...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...