Centrum-környék: totális kudarc?

2008. június 22. vasárnap 22:02

Centrum-környék: totális kudarc?
Érdekes egy szeglete a városnak a Centrum Áruház környéke, hiszen az utóbbi időszakban sorra jelentek meg a negatív hírek a területtel kapcsolatban. Első körben a ma már meglehetősen elhanyagolt autóparkoló köztérré alakításának tervét vették ki a kulturális főváros parkrehabilitációs programjából. Később kiderült: az Ifjúsági Háznak mindenképpen költöznie kell a térről. Újabb történet, hogy a város elbukott egy meghiúsult építkezés miatt 200 millió forintot, ráadásul az itt épülő szállónak sem lesz elegendő kocsibeállója.

A külföldi befektető korábban, még az előző évtizedben tervezett a jelenleg már hotel felhúzására váró területen mélygarázst építeni. Az Altan Beton Hungária Kft. akkor vállalta: az építési engedély birtokában két éven belül (ez 1999 májusára vonatkozott) megépíti a mélygarázst, ellenkező esetben pedig napi százezer forint kötbért fizet a városnak.

Az önkormányzat azonban, ahelyett hogy még időben lépett volna az ügyben, megvárta az elévülési határidő lejártát - így, amellett hogy elesett összességében 200 millió forintnyi kötbértől, már vissza sem vásárolhatta volna a területet.

A beruházó így megúszta a fizetést, sőt: az időközben felbukkanó új telektulajdonos, a Sopianae Invest Kft., a tervezett Mercure Szálló építtetője a hotel alá tervezett mélygarázs szűkítését is kéri. A jogszabályok szerint ugyanis a komplexumnak meghatározott számú (77 darab) saját parkírozóhellyel kell rendelkeznie. Mivel azonban több értékes régészeti leletet a helyszínen kell bemutatni, mindössze 25 beállót tudnának prezentálni, a többit megváltanák.

Mindezek a negatívumok azonban csak a legfrissebbek a területet érintő egyéb visszás történetek között.

A közelmúltban ugyanis kiderült: a belvárosból a peremterületre költöztetik az Ifjúsági Házat, amely a szakma félelme szerint emiatt jelentős számú látogatót veszíthet. Az épületet ráadásul már el is adták a PVV Zrt.-nek, amely 2010 után - amikor is az IH valószínűleg már a Zsolnay Negyedben működik - minden bizonnyal tovább is értékesíti majd.

A környék egyik nagy vesztese lesz viszont a jelenlegi, meglehetősen lepukkant állapotban lévő parkoló is. Ide ugyanis még a kulturális főváros program kezdetén nagyszabású közparkot álmodtak meg.

Ma már tudjuk, mindebből nem lesz semmi, hiszen a felszíni parkoló a - jelenlegi formájában - nyakunkon marad.

Mint azt Gonda Tibor alpolgármester lapunknak elmondta, régészetileg kockázatos lett volna a helyszínt megbolygatni, s a jelenlegi funkcióját is jól ellátja a tér. Ezért 2010-ig csak kisebb összegű esztétikai javítást végeznek a területen.

Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva