Borítékolt bódítás: postán adta fel a kábítószert a szigetvári férfi
2018. január 18. csütörtök 11:40

Postán akart bódítószert küldeni egy szigetvári férfi. A Budapesten feladott borítékok egyike azonban kiszakadt, a postások gyanúsnak találták. A zsaruk akkor fogták el a feladót, amikor a következő küldeményeket akarta postázni - írja a Zsaru Magazin.
Hajnalban akarták útjára indítani az előző napon feladott leveleket a Budapest, Baross téri postahivatal munkatársai december 21-én. A műszakvezetőnek 1 óra 25 perckor jelezte az egyik postás, hogy megrongálódott az egyik boríték, és furcsa anyag szóródott ki belőle. A postások éltek a gyanúperrel, hogy valaki drogot adott fel, ezért azonnal rendőrt hívtak.
- A szakértők előzetes véleménye szerint a borítékból kiszóródott anyagmaradványban az AMB-FUBINACA elnevezésű, a büntető törvénykönyv alapján új pszichoaktív anyagnak minősülő vegyület volt kimutatható - elemezte Dobó Zsófia törzsőrmester, a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozója. - A levélről kiderült, hogy azt egy budapesti férfi nevében adták fel, 18,7 grammnyi anyag volt benne. A postai nyilvántartás szerint a feladó további 142 borítékot postázott előző nap, melyek a mérlegeléskor összesen 2938 grammot nyomtak. Ezek a levelek - mivel nem ajánlott küldeményként szerepeltek - nem voltak nyomon követhetők, de feltehetőleg ugyanazt tartalmazták, mint a megsérült boríték.
A józsefvárosi zsaruk megállapították, a feladóként megjelölt név és cím is hamis. Úgy vélték, a feladó nem tudhat arról, hogy egyik borítékja megbukott, továbbra is ilyen módon fogja feladni a küldeményeit, ezért figyelni kezdték a postahivatalt. Nem kellett sokáig várniuk, még aznap 14 órakor jelezték a levélfelvevők, hogy megjött az a férfi, aki december 20-án postára adta a 143 borítékot. Ezúttal 39 küldeményt akart feladni, ezek összesen 789 grammnyi anyagot rejtettek.
- A szakértők az egyik ellenőrzött borítékban egy másik fajta, úgynevezett 5F-MDMB-PINACA elnevezésű, szintén új pszichoaktív anyagnak minősülő vegyületet mutattak ki - folytatta a nyomozó. - A helyszínen elfogtuk a feladó B. Mihályt (35), aki annyira nem volt együttműködő, hogy még a valós budapesti tartózkodási helyét sem adta meg a rendőröknek. Mivel feltehető volt, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítékok megsemmisítésével, a tanúk befolyásolásával nagyban megnehezítené a nyomozás lefolytatását, illetve újabb bűncselekményeket követne el, a bíróság az ellene új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárásban december 23-án elrendelte előzetes letartóztatását.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...