Bizonyított a baranyai zsaruk bankjegykereső kutyája
2024. október 03. csütörtök 14:13

Éles helyzetben bizonyított a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság bankjegykereső kutyája.
Dr. Kelemen Zoltán r. százados, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztályának vezetője a közelmúltban külföldi tanulmányúton vett részt, ahol többek között bepillantást nyerhetett a rendőrkutyák kábítószer-kereső tevékenysége mellett bankjegyek keresésére kiterjedő kiképzésébe is.
Hazatérve, az ott szerzett pozitív tapasztalatai alapján azonnal megkezdték Griff, a rendőrkutya ez irányú kiképzését.
Griff első éles bevetésére nem kellett sokat várni.
Alig három héttel később a pécsi nyomozók 2024. október 2-án kábítószerek terjesztésével gyanúsítható férfiak ellen intézkedtek, amikor az elkövetőkhöz köthető gépjármű átvizsgálásakor a megkezdett tréning eredményeként a szolgálati kutya a kocsi csomagtartójának közelében jelzést adott.
A csomagtartóba bejutva még pontosabban jelzett, ezért a nyomozók felhajtották a kárpitot, majd a pótkerék mellett - vélhetően bűncselekményből származó - nagyobb összegű pénzt találtak.
Griffnek ez volt az első bankjegykereső bevetése, amelynek során jelesre vizsgázott, így a kiképzés tovább folytatódik.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Majd' húsz fok is lehet már szombaton...
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Pécs közelében, Martonfán is épül...
- Hamarosan indul a szezon a népszerű...
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- Egyelőre nem akadtak az eltűnt 11...
- Két autó ütközött, lezárták a 66-os...
- Orbán Viktor: megtámadták...
- Több mint ötszáz néptáncos lép...
- Benzin szivárgott egy vasúti...

