Biokom vs. Lidl: botrányos építkezés
2008. június 17. kedd 11:26

Rögtönzött sajtótájékoztatót tartottak ma délelőtt a Biokom Kft. Siklósi úti központjában, amelyen részletesen beszámoltak a környéket a multinacionális cég építkezése miatt ért sérelmekről.
Mint azt Lóczi Szidónia, a társaság kommunikációs munkatársa elmondta, körülbelül négy héttel kezdődött a felfordulás a cég telephelye melletti területen - akkor pörgött fel ugyanis az áruház építkezése igazán. Ezekben a napokban azonban már szerinte elviselhetetlen, ráadásul balesetveszélyes állapotok uralkodnak a környéken - a dolgozók és az ügyfelek gyakorlatilag megközelíteni sem tudják a körbeásott központi épületet.
NÉZZE MEG A HELYSZÍNEN KÉSZÍTETT FOTÓINKAT: KLIKK IDE!
Ennek oka, hogy a kivitelezők felbontották a Siklósi úti bejárat előtti területet, s nem ritkán a munkagépeikkel a hátsó, Táncsics Mihály utcából nyíló autóbejárót is eltorlaszolják - holott korábban szerződésben vállalták a Lidl építői, hogy biztosítják a bejárást.
Lóczi Szidónia képtelenségnek nevezte azt is, hogy az ügyfelek csak az amúgy is rendkívül forgalmas Siklósi úton átkelve tudják elérni az épületet, ráadásul a központ előtti részt jelenleg gyalogosoktól elzárt területté is minősítette a Közútkezelő (Magyar Közút Kht.).
Utalt rá: minden héten van egyeztetés a beruházókkal az építkezés állásáról, s a felmerülő problémákról. A Biokom javaslatait a szóvivő szerint el is fogadják a multi felelősei, ám érdemi intézkedés mindeddig nem történt - sőt, csak rosszabbodott a helyzet.
Megelégelve a tarthatatlan állapotokat, a társaság az ügyfelek és a dolgozók érdekében már a közterület-felügyelőket és a rendőrséget is segítségül hívta, s jelenleg a Biokom jogászai vizsgálják a két cég közötti szerződés részleteit. Nem kizárt ugyanis, hogy bíróságon folytatódik az ügy, ugyanis a hulladékkezelő cégnek, meglehet, felmutatható kára keletkezik a beruházás következtében.
Az ügyben megkerestük a Lidl területi építési projektfelelősét, Mácsai Pétert is, ám ő azzal hárította el kérdéseinket, hogy az ügyben nincs nyilatkozattételi joga. Ennek ellenére visszahívást ígért, így a későbbiekben igyekszünk beszámolni a multi álláspontjáról is.
Képünkön a bejárati rész látható.
Kép és szöveg: Korb Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét egyre több migráns próbál...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...