Bicskával rabolt egy pécsi férfi az utcán, lecsukták
2022. október 17. hétfő 13:53

A Pécsi Járásbíróság hétfőn n elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének alapos gyanúja miatt. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított szombaton, a déli órákban Pécsett, a nyílt utcán egy kinyitható bicskával fenyegette meg a sértett férfit azzal, hogy amennyiben a nagy értékű karóráját részére nem adja át, akkor „szétszurkálja". A sértett, a fenyegetés hatására a 70.000 forint értékű karóráját átadta a gyanúsítottnak, aki azt eltulajdonította.
A nyomozó hatóság a gyanúsítottnál tartott házkutatás során megtalálta az órát és az elkövetés eszközéül használt bicskát is.
A gyanúsított - hasonló bűncselekmények elkövetése miatt - korábban is volt büntetve, többszörös visszaeső, a terhére rótt bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyú.
Alaposan feltehető, hogy a gyanúsított, szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a sértett vagy más eljárásban résztvevő személyek befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el. Mindezek miatt rendelte el a bíróság a letartóztatását.
Az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vették a bíróság határozatát, így az végleges.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még közlekednek a balatoni hajók és...
- Várhatóan megáll a...
- Gyalogosgázolás szemtanúit keresik a...
- Pécsi tűzoltókat is kitüntettek az...
- Hargitai János elárulta, szerinte mi...
- Ilyen volt a forradalom Pécsett:...
- Így járnak a pécsi buszok a hosszú,...
- Rászálltak a trafikosokra a...
- Ingyenes a parkolás Pécsett az...
- Horváth Attila személyében új dékán...