Biciklit lopott: amikor már nem kellett, a tóba dobta
2014. július 14. hétfő 13:06
Fáradt volt a gyalogláshoz, ezért magához vett egy biciklit az a 21 éves férfi, aki ellen lopás miatt nyomoznak a szigetvári rendőrök.
Egy szentegáti nő tett bejelentést 2014. július 12-én 4 óra 27 perckor a rendőrség ügyeletére, hogy a kerítéssel körbekerített udvarán lévő tárolóból ellopták a kerékpárját. A helyszínre érkező rendőrök az adatgyűjtés során intézkedés alá vontak egy 21 éves helybeli lakost, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte.
A férfi elmondta, hogy a kerékpárt a Dencsháza település mögött található tóba rejtette. Elfogását követően a tolvaj a kétkerekűt a tóból kiemelte, melyet az idő közben a helyszínre érkező tulajdonos átvett, így a lopással okozott kár megtérült.
A férfit előállították, gyanúsítotti kihallgatásán azzal védekezett, hogy ő csak azért vitte el a kerékpárt, mert nagyon fáradt volt és nem szeretett volna hazagyalogolni. Ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Szigetvári Rendőrkapitányság folytatja a büntetőeljárást.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- Halálos baleset a 6-os főúton
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...

