Bezárt a Caflisch
2009. április 08. szerda 11:23

A svájci származású Caflisch Kristóf 1865-ben vásárolta meg az üzletet, majd 1887-es halála után felesége, Murányi Anna vitte azt tovább egészen a múlt század harmincas éveinek közepéig. A cég hírnevét ő alapozta meg sok-sok energiával és kitartással, amely - a régi híradások szerint - széles kínálattal is párosult.
A műemléki épület viszont a névadót megelőző száz esztendőben is a pécsi polgárság luxusát szolgálta, hiszen már a kezdetekkor cukrászdának indult, s később is kávéházként működött. Az elmúlt rendszerben is fennmaradt, igaz, egy az akkori hatalmat nem irritáló néven, Évára keresztelve.
Az évtizedekre elejtett nevet aztán a pécsi Caflisch Kft. vette fel újra, de sikertelenül: a cukrászdának - amelyre most lakat kerül - már hosszú ideje nehézségei adódtak, hiszen már tavaly kiderült: tulajdonosai áruba bocsátanák az üzletet.
A cég ügyvezetője, Eiter Andrea nem kívánt nyilatkozni a történtekről, arról, hogy mi is vezetett a bezáráshoz. Az ügyvezető csak annyit mondott, hogy a gazdasági nehézségek mellett egészségügyi problémák is közrejátszottak a dologban.
Vélhetően nem könnyíthette meg helyzetüket az sem, hogy - az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium internetes cégjegyzékében fellelhető adatok szerint - az adóhatóság tavaly végrehajtást is elrendelt a cég ellen.
Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének - szintén pécsi illetőségű - elnöke szerint a vendéglátásnak a jelenlegi gazdasági helyzet különösen nem kedvez, s a válság okozta gondokat tovább nehezítik a városi vagyonkezelő magas bérleti díjai, egy cukrászda esetén pedig, amely elsősorban nyáron, a melegebb időben termeli meg profitját, különösen nagy terhet jelent a közterületi „kerthelyiség" bérleti díja.
Az ipartestületi elnök úgy látja, a központban lassan elsorvadnak a korábban évtizedekig működő vendéglátóipari cégek, így mindenképpen más várospolitikára lenne szükség, hogy a folyamat megállítható legyen.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A pécsi pályaudvaron decemberben...
- Jövőre újabb tíz százalékkal nő a...
- Ködös, borongós napok előtt állunk,...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Megdőlt a fővárosban a hajnali...
- A pécsi színésznő, Vári Éva Prima...
- Nem adtam borravalót a postásnak, jól...
- Két baranyai városba érkeznek a NAV...
- Kiakadtak a fogyasztók: szerintük...
- Novemberben is olcsóbban...

