Betépve ültek kocsiba, kiszúrták őket a rendőrök
2018. november 14. szerda 13:36

A Pécsi Járásbíróság szerdán elrendelte egy szegedi és egy makói férfi letartóztatását kábítószer birtoklásának bűntette alapos gyanúja miatt egy hónapra.
A nyomozás eddigi adatai szerint 2018. november 11-én rendőri intézkedés alá vonták Pécs területén azt a személygépkocsit, mellyel a két gyanúsított közlekedett.
A két gyanúsított mozgása és beszéde lelassult volt, ezért ruházatukat és gépkocsijukat is átvizsgálták a rendőrök.
Ennek során tőlük többféle kábítószernek minősülő anyag, illetve növényi származék került lefoglalásra.
A gyanúsítottakat gyorstesztje szervezetükben kábítószert mutatott ki.
A gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmény egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A gyanúsítottakkal szemben több büntetőeljárás is folyamatban van. Alaposan tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyásuk esetén még le nem foglalt tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésével, elrejtésével veszélyeztetnék a bizonyítást, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményeket követnének el.
A bíróság határozatát a szegedi gyanúsított és védője tudomásul vették, így vonatkozásában a határozat véglegessé vált, míg a makói gyanúsított és védője elsődlegesen szabadlábra helyezés, másodlagosan bűnügyi felügyelet enyhébb formájának elrendelése érdekében fellebbezést jelentett be.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- A Cambridge-i Egyetemen folytatja...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Gyermekkorában elégette verseit a két...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

