Befogadta a párt otthonába, de ők kifosztották álmában az idős férfit
2017. február 16. csütörtök 11:13

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség kifosztás bűntette miatt emelt vádat az ellen a pécsi férfi ellen, aki 2016. júniusában úgy tulajdonította el a neki szállást adó idős sértett laptopját, hogy a sértett közben a lakásban aludt.
A vádlott 2016. június 19. napján Pécs keleti részén keresett olcsó albérletet, amikor a számára ismeretlen 82 éves későbbi sértett felajánlotta, hogy őt és barátnőjét gépkocsijával elviszi egy címre, ahol találhatnak szállást.
Mivel a megadott helyen üres lakás nem volt, ezért a sértett megengedte a párnak, hogy nála aludjanak az ő egyszobás lakásában.
Miután az idős korú sértett elaludt, ezt a vádlott kihasználta, és eltulajdonította az alvó sértetthez közel, az ablakpárkányon elhelyezett laptopot, illetve magához vette a sértett gépkocsijának kulcsát, majd a gépkocsival az éjszakai órákban a lakás elől elhajtott. Mivel a vádlott a laptopot akkor tulajdonította el, amikor az idős sértett aludt, és így a bűncselekményt felismerni, elhárítani nem tudta, ezért a vádlott cselekménye kifosztás bűntettének minősül, amit a törvény egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyeget.
Az ügyészség a férfit a fentieken kívül jármű önkényes elvételének bűntettével is vádolja, tekintettel arra, hogy a sértett gépkocsiját annak engedélye nélkül, jogosulatlanul használta.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Faggyal, havazással és széllel...
- Új arcok bukkanak fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...

