Baranyával az élen a korábbi összegzés ötszörösét is eléri a földrengések által okozott kár
2021. január 05. kedd 16:51

A december végi horvátországi földrengések magyarországi károsultjai közül sokan csak az újévben fordultak biztosítóikhoz. A kárösszeg így sokszorosan meghaladja a gyorsjelentésben feltételezettet s a kifizetések átlaga is magasabb lehet, mint egy-egy szélsőséges időjárási időszakot követően, állapítja meg a MABISZ közleménye.
A december 28-29-i horvátországi rengéseket követő első két napban a biztosítókhoz több mint ötszáz bejelentés érkezett, amelyek alapján a társaságok a százmillió forintot meghaladó kifizetéssel számoltak.
Ugyanakkor több, nagyobb ügyfélállománnyal rendelkező társaság is kihangsúlyozta, hogy további bejelentésekre számít. (A szerződések rögzítik, hogy az ügyfeleknek a károk észlelésétől a bejelentés megtételéig mennyi idő áll rendelkezésükre - jellemzően 3-5 nap.)
Feltehetőleg az év vége és a hosszú hétvége miatt az újév első napjaira valóban megsokszorozódtak a tavalyi számok: közel háromezer bejelentés nyomán a becsült kárösszeg megközelíti az ötszázmillió forintot.
Ez az összeg önmagában nem számít kirívónak, mivel egy-egy nagyobb nyári vihar akár több milliárdos nagyságrendben is megterhelheti a biztosítói kasszákat, az egy bejelentésre jutó kb kétszázezer forint azonban viszonylag magasnak számít. Ezt az indokolhatja, hogy a földrengés az épületek szerkezetében súlyosabb károkat okozhat, mint a felhőszakadás vagy a szélvihar.
A társaságok folyamatosan térítik a károsultaknak a jóváhagyott kifizetéseket, van olyan biztosító, amelyik a szemlézett károk mintegy kilencven százalékában már le is zárták az eljárást. Az ügyintézést jelentősen segíti, hogy az elmúlt évben - részben a járványveszély miatti kihívásra válaszul - a biztosítók felgyorsították digitalizációs szolgáltatásaik kiépítését a kárbejelentési és a kárfelmérési területeken is. Egyes biztosítóknál a bejelentett egyszerűbb esetek egy megajánlott összeg elfogadásával zárulhatnak.
Amennyiben viszont helyszíni kárszemle válik szükségessé, akkor csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzük el (mint például a megrongálódott épületek esetleges áramtalanítása, a vízvezetékek lezárása, stb), és lehetőleg készítsünk mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefonunk segítségével.
Az összesített és már feldolgozott adatok alapján a legtöbb igazolható kárt a déli határhoz közeli Baranyából, Somogyból és Zalából jelentették. A kárigények megalapozottságának megítéléséhez a társaságok (saját szakértőik szakmai felkészültsége mellett) a magyarországi földrengési információs rendszer nyilvános, interaktív adatbázisára támaszkodnak. Ez pontosan mutatja, hol voltak olyan rengések, amelyek biztosítási eseménynek minősülő károkat okozhattak.
EQM - Grafika: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Több mint tizennyolcezren...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- PTE: közösségi adatgyűjtés indul...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...

