Baranyaiak is tüntetnek Karsai kizárása ellen?
2008. március 25. kedd 13:57
A hírt maga Karsai József, a dél-békési körzet szocialista párti országgyűlési képviselője közölte kedden az MTI-vel.
Mint elmondta: koordinatív testületet hoztak létre a demonstráció megszervezése érdekében.
A képviselő információi szerint a tüntetésen a helyi alapszervezek elnökei, tagjai, valamint régi szocialista szimpatizánsok vesznek majd részt, akik várhatóan három autóbusszal, mintegy 150-en fognak megjelenni az irodaház előtt, a Jászai Mari téren.
A demonstráció megtartásához szükséges területfoglalási dokumentumokat még a keddi napon eljuttatják az illetékes kerületi rendőrkapitánysághoz.
A képviselő információi szerint egyébként nemcsak a térségből, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg, Baranya és Bács-Kiskun megyékből is érkeznek a párt társadalompolitikai tagozatához tartozó szimpatizánsok a tüntetésre.
A demonstráción a résztvevők délelőtt fél tíztől déli tizenkét óráig, kezükben MSZP-s zászlókkal fognak megjelenni, akkor, amikor a szocialista parlamenti frakció tárgyalni fogja Karsai József fegyelmi ügyét.
A tiltakozók ugyanis nem értenek egyet azzal, hogy az egészségbiztosítási pénztárakban megjelenjen a magántőke, így továbbra is támogatják az erre a törvényre nemmel szavazó képviselőt.
Karsai József hozzátette: a rendelkezésére álló információk szerint ha mégis kizárják jövő hétfőn a frakcióból, akkor a választókerületében legkevesebb 11 szocialista alapszervezet szüneteltetni fogja működését.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Két autó ütközött Pécsett, mentőre is...
- A Kúria szerint jogosan tiltottak meg...
- Schőnberger Krisztián lett idén az Év...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- Július elsejétől élesedik a magasabb...
- Az esztendő legrövidebb éjszakája áll...
- Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága a...
- Lezárták az M60-as autópálya egy...
- Századik születésnapján köszöntötték...