Baranyai családokon segített az Élelmiszerlavina program
2013. november 01. péntek 07:33

Baranya megyei településeken is véget ért Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programja. A földeken megtermelt élelmiszernövényekkel több száz nehéz sorsú családon segítettek.
Csaknem száz egyházasharaszti család kapott az Élelmiszerlavina keretében megtermelt növényekből, mondta Vida Laura koordinátor. A program keretében burgonya, cukkini, paprika, paradicsom, hagyma, uborka, káposzta termett a földeken. Az időjárás kegyes volt, mindenből szépen termett, így sok nehéz helyzetű embernek adtak segítséget.
Siklósnagyfaluban 6 tonna burgonyát, 1 tonna uborkát, 4 mázsa hagymát termeltek, mondta Kosztics József. A település polgármester közölte, ebben az évben kétszer lett kiosztva élelmiszercsomag több mint száz család között.
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Kft. negyedik alkalommal hirdette meg az Élelmiszerlavina programot, amelynek keretében huszonhét önkormányzat és civil szervezet kapott támogatást. A program lényege, hogy a Syngenta által felajánlott több millió forint értékű vetőmagból a résztvevők helyben zöldségeket termelnek, az előállított élelmiszert pedig odaadják a környéken élő hátrányos helyzetűeknek.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tőle biztosan kosarat kapunk Pécsett,...
- Vádat emeltek egy titkos kertészetet...
- Orbán Viktor Zelenszkijnek: ha nincs...
- Javul az idő, szerdán már ismét...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- Három újonc is szerepel Marco Rossi...
- Roppant idegesítő, hogy alig pár...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...

