Bánki és Páva: törvénymódosítás Tubes-ügyben
2009. február 17. kedd 12:09
A Fidesz keddi elnökségi ülésén döntöttek arról, hogy képviselői indítványt nyújtanak be a Tubesen építendő lokátorállomás ügyében, amely több tízezer pécsi választópolgár tiltakozását váltotta ki - közölte Bánki Erik.
Mint mondta, a javaslatban azt kezdeményezik, hogy a helyi építésügyi hatóság halasztó hatályú fellebbezéssel élhessen az építési engedélyezési eljárás során, ugyanis az önkormányzatnak ezt a lehetőségét elvette a kiemelt nemzetgazdasági beruházásokról szóló, tavaly elfogadott törvény.
Emlékeztetett arra, hogy ezt a helyi szocialisták is támogatták, így olyan helyzetbe hozták a saját maguk vezette várost, hogy a helyi érdekeket nem tudja a pécsi önkormányzat képviselni. A Fidesz ugyanakkor nem tartja támogathatónak, hogy a lakosság tiltakozása ellenére olyan beruházás valósuljon meg, amely az ott élők biztonságát, egészségügyi állapotát veszélyeztetheti - tette hozzá.
Az MTI kérdésére közölte, hogy a baranyai fideszes országgyűlési képviselők két héten belül benyújtják a javaslatot, ami azt jelenti, hogy körülbelül egy hónap múlva szavazhat róla a parlament.
Bánki Erik arról is beszámolt, hogy a Fidesz elnöksége egybehangzó támogatásáról biztosította Páva Zsolt pécsi polgármesterjelöltet.
Páva Zsolt elmondta, hogy az elnökségi ülésen Kósa Lajos alelnök, debreceni polgármester segítségét kérte a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program ügyében, Varga Mihálytól és Matolcsy Györgytől pedig ahhoz kért támogatást, hogy a város le tudja küzdeni a gazdasági válság hatásait.
A polgármesterjelölt tisztességes kampányt ígért, szerinte őszinte szembenézésre van szükség, mert Pécs csak így kerülhet ki a gödörből. Mint mondta, ha megválasztják, azért akar dolgozni, hogy Pécs visszaszerezze régi országos presztízsét, amelyet az EKF-program "vergődése" miatt vesztettek el.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Ökomenikus imaszobát adták át a Pécsi...
- Dráma születhet a mohácsi csatáról
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Ennyi volt: leállnak a pogányi...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- A pécsi főpályaudvaron és a...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Gyalogost gázolt egy részeg sofőr...
- Mesterséges intelligencia is segít...