Balhézott a közterület-felügyelőkkel egy pécsi férfi, vádat emeltek ellene
2016. február 29. hétfő 09:20

Tilosban parkolt a Széchenyi téren, megbírságolták, nem tetszett neki. Hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmények miatt emelt ellene a Pécsi Járási s Nyomozó Ügyészség.
A vádhatóság tájékoztatása szerint a vádlott tavaly szeptemberben a Széchenyi téren szabálytalanul parkolt le személygépkocsijával, majd egy közeli boltba indult.
A szabálytalan parkolást észrevették a helyszínen tartózkodó közterület-felügyelők. Miután a férfi autójához visszatért, igazoltatni szerették volna, mire a vádlott megfenyegette őket, majd az autójába ülve megpróbált elhajtani.
A felügyelők felszólították, hogy szálljon ki, azonban a férfi tolatva elindult úgy, hogy a két intézkedő felügyelőt majdnem elütötte. A baleset azért nem következett be, mert a hatósági személyeknek sikerült félreugraniuk.
Időközben a rendőrséget is értesítették, azonban az elkövető folyamatosan szidta, becsmérelte az intézkedőket.
A vádlott cselekménye többek között hivatalos személy elleni erőszak, illetve közúti veszélyeztetés bűntettének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmények közül a legsúlyosabb büntetési tétele 1-5 évig terjedő szabadságvesztés.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat
- Több mint hétmilliárdos kárt okoztak...
- Harminc fok, ragyogó napsütés vár...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- A postán is átvehetik a nyugdíjasok...
- Búcsúlevelet hagyott hátra Bogdán...
- Kristállyal kereskedő baranyai...
- Szexért cserébe adta a drogot egy...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...