Bach, Kodály és Liszt művei ifjú tehetségektől
2008. október 07. kedd 15:19
Október 10-én este hattól többek között Bach, Kodály, Liszt és Stravinsky műveiből válogat a cselló-zongora duó. Az ifjú pécsi gordonkaművész, Várdai István (1985) és a kecskeméti születésű zongorista, Fülei Balázs (1984) a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kezdték a közös muzsikálást. Balázs idén fejezte be tanulmányait az akadémián, míg István Budapesten és Bécsben párhuzamosan tanul. Mindketten jelentős nemzetközi pályán indultak el, egymás után begyűjtve az elismeréseket a nagyvilágban.
Várdai István hágai szólópremierje után London, Firenze, Kobe, Frankfurt, Moszkva és München koncerttermeiben szerepelt, s olyan világhírű művészek partnereként mutatkozott be, mint Jandó Jenő és Kelemen Barnabás.
Tehetségét elismerték a moszkvai Csajkovszkij Verseny harmadik díjával és különdíjával, a berlini Feuermann Gordonkaverseny különdíjával, valamint az ausztriai Brahms Verseny első helyezésével. Emellett kivételes sikersorozat fűződik nevéhez: háromszor nyerte meg a David Popper Nemzetközi Zenei Versenyt. Idehaza a legígéretesebb ifjú zeneművésznek járó „Márciusi Ifjak" állami kitüntetéssel ismerte el a miniszterelnök.
Fülei Balázs szintén jelentős nemzetközi fellépéssorozattal büszkélkedhet. Bolzano (Busoni Fesztivál), Empoli, Lecce (Miami Zongorafesztivál), Amszterdam és Tokió mellett sikerrel mutatkozott be az olaszországi Tarantóban és Seregnóban (Arcangelo Speranza Nemzetközi Zongoraverseny - I. díj, Ettore Pozzoli Nemzetközi Zongoraverseny - III. díj), 2006-ban elnyerte a The International Music Sessions-től a „New Masters on Tour"-t, vagyis a 2006/2007-es évad európai koncertkörútjának szólista szerepét, 2007-ben, a moszkvai Csajkovszkij Versenyen pedig kiérdemelte a legjobb zongorakísérőnek járó díjat.
Műsor:
J.S.Bach: D-dúr szvit No.6 BWV 1012 -Prelúdium
Kodály: Szonáta Op.8 -III.tétel
Janacek: Pohadka
Schubert: a-moll "Arpeggione" szonáta D.821
Gerard Zinsstag: Mozaic
Liszt: Gyászgondola
Stravinsky: Suite Italienne
Pécsi Kulturális Központ
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Szederkényben lelt otthonra a...