Azt mondta egy pécsi férfi, kirabolták, aztán azt, hogy mégse
2021. március 20. szombat 09:15

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a 41 éves pécsi férfinak az ügyében, aki hamisan vádolt meg egy másik férfit.
Hamis vád elkövetése miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy 41 éves pécsi férfi ellen.
A megalapozott gyanú szerint a férfi január 6-án feljelentést tett a Pécsi Rendőrkapitányságon arról, hogy aznap délelőtt egy pécsi áruház parkolójában megverte, majd elvette a pénzét egy másik férfi.
Az elmondottakat később annyival módosította a feljelentő, hogy nem vették el a pénzét, de pofon ütötték, illetve egy bottal megütötték a karját. A feljelentés alapján büntetőeljárás indult a Pécsi Rendőrkapitányságon a garázda férfi ellen, akit gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.
A feljelentő azonban a folytatólagos kihallgatásán ismét módosította a vallomását, amely alapján kiderült, hogy nem bántalmazták, és a pénzét sem vették el, így hamisan vádolta meg a másik férfit.
Ezután őt is gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.
A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A vevők dobták össze egy idős...
- Ismét az első negyvenben a...
- Közleményt adott ki a minisztérium a...
- Betegekhez, idősekhez is elvitték az...
- Karácsony előtt érkeznek a januári...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Nagyot fordul az időjárás, hóesés...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...
- Nagy a baj: busszal ütközött egy autó...

