Az őskori Baranyát ismerhetjük meg a Régészeti Múzeumban
2013. március 12. kedd 13:52
Milyen volt a Pécs melletti Jakabhegy vaskori erődítése? Milyen földműveket rejtett a térség a kora bronzkorban? E kérdésekre kaphatunk választ Gáti Csilla „Őskori földművek Baranyában II. - Bronzkor és vaskor" című előadásán, amelyet március 13-án 18 órakor tartanak a Janus Pannonius Múzeum Régészeti Osztályán (Pécs, Széchenyi tér 12., Marcus terem).
A Janus Pannonius Múzeum Régészeti Osztályának munkatársai 2012 júniusa óta előadássorozatot tartanak. A kéthetente sorra kerülő prezentációk bepillantást engednek a régészek és restaurátorok munkájának rejtelmeibe.
Az utóbbi évek intenzív légi fényképezéseinek hála nemcsak a neolitikum időszakából fedeztünk fel nagy kiterjedésű földműveket, hanem a kora bronzkorból is. Az előadás második felében ezeket mutatják be. A korábban már ismert zóki és pécs-nagyárpádi magaslati telepek úgy tűnik, hogy nem voltak egyedülállóak a korszakban; a kutatások alapján egész láncolata lehetett az ilyen jellegű településeknek.
A közönség az előadásból szintén megismerheti a Pécs melletti Jakabhegy vaskori erődítésének legújabb kutatásai eredményeit. A területen dolgozó szakembereknek 2012-ben sikerült légi lézerszkenneléssel nagy felbontású domborzati modellt készíteniük, amely bővíti a hegyről alkotott képünket.
Az előadáson díjtalan a részvétel.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Majd' félmillióba fáj ez a Baranyában...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Mi történhetett öt nap alatt Péterffy...
- Rengeteg az ismeretlen ismerős
- Garázdaság és kábítószer birtoklása...
- Jönnek-mennek a felhők, de napsütés...
- Várják a jelentkezőket a Virágos...
- Rendőrlámpát Nagyárpádnak!...
- Orbán Viktor szerint baj van a...

