Az iskolák szerint nehézséget okozhat a kötelező testnevelés bevezetése Pécsett is
2012. augusztus 26. vasárnap 13:39

A hamarosan induló iskolai tanévben a tavaly decemberben elfogadott köznevelési törvény és a 2012/2013-as tanév rendjéről szóló rendelet alapján kötelezően bevezetik a mindennapos testnevelésórákat, igaz felmenő rendszerben. Szeptembertől ugyanis egyelőre csak az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamos nebulóknak kell naponta testedzésen részt venniük - bár 2013-ban az ország összes iskolájában felmérik majd a diákok fizikai állapotát.
A szeptembertől az iskolákban bevezetendő kötelező mindennapos testnevelésórák ügye egyelőre komoly problémákat okoz az érintett intézmények számára. Nemcsak a kevés szaktanár, hanem a tájékoztatás hiánya is növeli a bizonytalanságot az érintettekben.
Magasi András, a Babits Gimnázium igazgatója szerint nem is a tornatermek hiánya okozza a legnagyobb fejtörést, hiszen Pécsett mindössze a Pollack Mihály Szakközépiskolának nincs testedzésre alkalmas helyisége (bár évek óta keresik a megoldást erre a problémára).
- Mivel az első évben csak egy közép- és két általános iskolás évfolyam számára kell biztosítani a testmozgást, még megoldható a tornaórák megtartása. A gond a következő években, a felmenő rendszer bevezetésével jelentkezik majd - mondta az igazgató.
Más probléma is akad azonban a gyerekek egészségesebb életmódra nevelését illetően.
- Gond az is, hogy mivel több testnevelésórát kell tartani, így vagy több tanárt kell foglalkoztatni, vagy a meglévő pedagógusoknak kell több órát tartaniuk, amelyhez több fizetés járna. Ehhez azonban egyelőre nem adtak többletfinanszírozást az iskolák számára - mondta a szakember.
A pedagógusok szerint ráadásul a tájékoztatás hiánya is növeli a bizonytalanságot a rendszer bevezetésével kapcsolatban. Bár a szándékot nemesnek és elfogadhatónak tartják, a megvalósítást illetően kétségeik vannak - különös tekintettel arra, hogy januártól az állam lesz az eddig az önkormányzatok által működtetett iskolák fenntartója.
H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Több mint tizennyolcezren...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...
- PTE: közösségi adatgyűjtés indul...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...

