Az év végére a pályázóknál lesznek az uniós fejlesztési források

2018. március 18. vasárnap 17:55

Frissítve: 2018. március 19. hétfő 10:11

Az év végére a pályázóknál lesznek az uniós fejlesztési források

A jelenlegi európai uniós finanszírozási ciklusban fejlesztési forrásként rendelkezésre álló 12 ezer milliárd forint 2018 végére hiánytalanul ott lesz a pályázóknál, elsősorban a gazdaság szereplőinél - jelentette ki a Baranya megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos vasárnap Siklóson. 

Hargitai János az EU-s fejlesztések nyílt napján hangsúlyozta: a kormány elhatározott törekvése, hogy a 2014 és 2020 közötti uniós ciklusban "a források jó része" a gazdaság szereplőihez kerüljön.

"Többek között azért volt tavaly év végén 4 százalék fölött a gazdasági növekedés, mert jól használjuk fel az uniós forrásokat" - fogalmazott a politikus, aki reményét fejezte ki, hogy e növekedés a jövőben is fennmarad.

Közlése szerint a növekedés fennmaradása esetén magyar költségvetési források is nagyobb mértékben állnak majd rendelkezésre fejlesztésekre. Utalt arra, hogy a Modern városok program forrásai döntő mértékben költségvetésből származnak. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a következő kormányzati ciklusban a kisvárosok és kistelepülések fejlesztését állami forrásokból végezhetik majd.

A turizmus, termálturizmus kapcsán Siklóson valósult meg a leglátványosabb fejlesztés Baranyában - mondta az eseménynek otthont adó, a város fürdőjének szomszédságában 2012-ben megnyílt négycsillagos, 94 ágyas Hotel Castellóra is utalva a megyei fejlesztési biztos.

Marenics János, a mintegy 10 ezer lakosú Siklós független polgármestere többek között arról beszélt, hogy 2013 és 2017 között 4,8 milliárdos uniós fejlesztési forrás érkezett a városba. Erről megjegyezte, hogy a város támogatása ebben az időszakban a korábban megszokottnál "kicsit szerényebb".

A turisztikai fejlesztések fontosságát érzékeltetve utalt arra, hogy a siklósi fürdőt és a hotelt üzemeltető tulajdonosi kör immár harmadik éve a település legnagyobb adófizetője.

György Zoltán, a Hotel Castello tulajdonosi képviselője elmondta, hogy a mintegy 1,2 milliárd forintos beruházással felépült hotel kialakítását 318 millió forintos uniós forrás segítette. A jövőben, ugyancsak uniós forrásból tervezik a szálloda fejlesztését több mint tíz apartmannal, illetve egy mediterrán kert megépítésével.

György Zoltán az MTI-nek elmondta, hogy tavaly mintegy 25 ezer vendégéjszakát regisztráltak. 2017-es árbevételük mintegy 800 millió forint volt, 30 millió forintos eredménnyel.

MTI