Az első becsengetésre végül minden a helyére került a Leőweyben
2014. szeptember 02. kedd 17:00

Mindössze két és fél hónap telt el a vakáció kitörése óta, s bizony sokan féltették a pécsi Leőwey Klára Gimnázium diákságát és dolgozóit, hogy ez az idő nem lesz elég azokhoz a nagyszabású felújítási munkákhoz, amiket terveztek.
- Az utolsó pillanatra az összes tervezett feladatot elvégezte a kivitelező, ráadásul hozzáértően, s jó minőségben - tudtuk meg dr. Zalay Szabolcstól, az iskola igazgatójától. A rekonstrukció első része, az idei szünetre tervezett építőipari munkák befejeződtek, illetve az őszi szünetre lezárul a francia tagozatnak helyet adó komplexum bővítése is, melynek során három új tanteremmel és egy új tanárival bővülnek.
- A tanévnyitó előtt még voltak borúlátók a sulikezdettel kapcsolatosan.
- Szerencsére nagy erővel folytatódik egész héten a beköltözés a felújított részekre, amiben tíz közmunkás is segít nekünk. A rekonstrukció egyébként nem volt zökkenőmentes. Az esős nyár nem segítette a munkát, de szerencsére a kivitelező ura volt a helyzetnek és időre készen lett az első etap.
- Szebb is, komfortosabb is az iskola. Mivel gazdagodtak?
- Eddig mintegy 350 millió forintnyi felújításon vagyunk túl. A Szent István térre néző utcai homlokzat mellett teljes felújításra került az udvari rész is, ami még sohasem volt renoválva, voltak olyan felületek, ahol már a csupasz kő csúfoskodott. Az összes külső nyílászáró, dupla, jó hő-és hangszigetelő, fa dupla-nyílászáróra lett cserélve. Az iskola szinte teljesen új fűtést kapott, mindenhol új radiátorok vannak, kicserélték a teljes hőközpontot, és mostantól végre nem kell fagyoskodniuk az idejáróknak, a hideg, huzatos osztálytermekben.
- A mellékhelyiségekre rá se ismerni...
- Igen, teljesen felújították, sőt hő-és füstérzékelőt is kaptak a vécék - mondta az igazgató mosolyogva. - A közbiztonság-érzet is javul, az önkormányzat egy 360 fokban látó kamerát telepített. És aminek különösen örülök: az Öveges-pályázaton elnyert támogatásból megvalósult a komplex természettudományos labor. Úgyhogy soha rosszabb nyarat nem kívánok magunknak.
Kőhalmi Endre - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Milliókat zsarolt ki ismerősétől egy...
- Hogy is volt? A választások...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Nyolc határsértőt tartóztattak fel...
- Tárlatvezetéssel járhatjuk be...

