Az előkelő hatodik helyre futott be Harkány az Év fürdője közönségszavazásán
2017. szeptember 07. csütörtök 16:56

Idén harmadjára csaptak össze a hullámok a fürdők legnagyobb hazai versenyében. Az Év Fürdője 2017 közönségszavazás országosan ismert fürdőket felvonultató kategóriájában a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő Az Év Fürdője 2017 kategóriában 6. lett.
Az Év Fürdője közönségszavasát idén is a termalfurdo.hu szervezte a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával. A versenyben közel 200 hazai fürdő mérettette meg magát, 2017. június 1. és augusztus. 31 között, összesen 167 ezer szavazat érkezett, három kategóriában lehetett voksolni a kedvencekre.
Az Év Fürdője 2017 győztesei
2017-ben Az Év Fürdője a Hungarospa Hajdúszoboszló lett, mely a verseny történetében egyedülálló győzelmet aratott: 2015 után másodjára nyerte meg kategóriáját. A legkedveltebb hazai fürdőben gyógyfürdő, strand, aquapark, uszoda és fedett élményfürdő is üzemel. A Hungarospa Hajdúszoboszló nemcsak az ország, de egyben Európa legnagyobb fürdőkomplexuma is.
Az Év Feltörekvő Fürdője a Demjéni Termál Völgy lett, ami népszerűségét szintén sokoldalúságának köszönheti, hiszen barlangfürdő - a Cascade Barlang- és Élményfürdő igazi szemkápráztató látványosság, ez egyik legkülönlegesebb fürdőhelyszín Magyarországon - gyógyfürdő és aquapark is várja itt a vendégeket.
A Helyiek Kedvenc Fürdője 2017 címet a szentendrei V-8 Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont szerezte meg. A létesítményt leginkább a széles palettájú wellness részlege teszi kedvelté, ahol finn szauna, infraszauna, bioszauna, gőzkabin, jégbarlang, sószoba és többféle masszázs is igénybe vehető. Itt található Magyarország első mesterszaunája is.
Előkelő helyen végzett a harkányi fürdő
Nyolc Baranya megyei fürdő mérkőzött meg a versenyben. Közülük a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő (képünkön) Az Év Fürdője 2017 kategóriában 6. lett. Az élbolyban végzett még a Thermal Spa Siklós is, ami Az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában lett 14. A szabályok értelmében idén nem állt rajthoz az egyik legnépszerűbb megyei fürdő, az Orfű Aquapark, hiszen tavaly A Helyiek Kedvenc Fürdője kategóriának győztese volt.
Forrás: azevfurdoje.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Szeret bálványokat döntögetni, de...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

