Az elmúlt tanévért adnak hálát a diákok Máriagyűdön
2016. május 31. kedd 13:30

A Pécsi Egyházmegye júniusban Máriagyűdön rendezi meg a fenntartásában működő iskolák évzáró Te Deum miséjét és az elsőáldozók találkozóját is.
Június 15-én kerül sor a Te Deumra, amelyre Udvardy György megyéspüspök az egyházmegyei fenntartású katolikus intézmények gyermekeit várja. Az eseménynek Máriagyűd ad otthont, ahova az iskolák 7-13. évfolyamos tanulói és pedagógusaik érkeznek majd. A programot ünnepi szentmise nyitja meg, amelyen a résztvevők közösen adnak hálát az elmúlt tanévért. Ezt követően a fiatalok egy telefonos alkalmazás segítségével interaktív módon ismerkednek meg a hely történetével, sajátosságaival, értékeivel. Végül közös ima zárja a délelőttöt.
Június 19-én hagyományteremtő szándékkal rendezik meg szintén Máriagyűdön az elsőáldozók találkozóját, amelyre mindazokat a gyerekeket várják (szüleik kíséretében), akik az idei tanévben részesülnek az eucharisztia szentségében. A rendezvényen azok az érdeklődők is részt vehetnek, akik hitoktatóikon keresztül már jelezték részvételi szándékukat.
A nap közös ünnepi szentmisével indul majd, amelyet játékos foglalkozások követnek. A diákok szellemi és ügyességi feladatokon keresztül elevenítik fel az elsőáldozás lényegét, majd bábszínházi előadáson és táncházon vehetnek részt. A rendezvény célja, hogy a Jézus Krisztussal való találkozás a szentáldozásban ünnep maradjon a gyermekek számára, és bekapcsolja őket az egyház életébe, közösségébe.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

