Az élet veszélyes mélyvíz, mondja Gangxsta Zolee volt apósa, Acsádi Sándor úszómester

A város legnagyobb uszodájának nézőterén bizonyosan nem férnének el azok, akik Acsádi Sándortól tanultak meg úszni. Hiszen évtizedekig oktatott pécsi általános iskolásokat egy tanmedencében. Amellett nyaranta is dolgozott fürdőkben, strandokon. Ahol dörzsöltté vált, szövegben nem maradhatott le a vagányok között. Ez később is jól jött neki, amikor Ganxsta Zolee apósaként kellett tartania a tempót az ismert zenésszel. Akinek sok-sok vidám történetet is köszönhet.

- Szerencsém volt, amikor az elmúlt évszázad hetvenes éveinek elején éppen kezdődött egy úszómesteri tanfolyam - tekintett a múltba Acsádi Sándor. - A vízműnél voltam állásban, a medencék világa mindig nyüzsgőnek számított, vidám élet zajlott ott, ami engem is vonzott. Ráadásul pénzt is lehetett keresni vele, szóval nem nagyon akadt panaszra okom. Szép lányok, büfé, nyáron napsütés, kellemes hullámok. Igaz, azért nem ártott figyelni a gyanúsan viselkedő alakokra. Mert ugye láttak már ittas embert fürdőhelyen dülöngélni.

- A vízi balesetek elkerülték az évek során?

- Nyilván kellett hozzá némi égi segítség is, de mindenki túlélte, amikor én voltam szolgálatban. Bár egyszer jött egy ember, aki vitorlásvizsgát akart tenni. Kérte, hogy írjam alá a papírját. Mondtam neki, előbb talán fáradjon be a vízbe, pár karcsapást tegyen meg a kedvemért. Kiderült, hogy egy métert sem képes tempózni. Kénytelen voltam megtanítani, nem lett belőle egy Johnny Weismüller, magyarul Tarzan, de legalább nem tűnt el a mélységben.

- A gyerekkel mindig jól kijött?

- Szerencsére igen. Igaz, egyszer egy szülő megkeresett a panaszával. Azt kérdezte: Sándor, maga mondta a fiúnak, hogy egy erős kölyök képes kinyomni a lekvárt a palacsintából? Mert a srácot vasárnap, az ebédnél pár percre magára hagyta. Három édes finomság bánta a dolgot. Minden csupa barackíz lett, csak a tányér nem. Nem tehetek róla, de hallgatott rám a fiúcska.

- Az unokájával is szokott viccelődni?

- Természetesen, mert alapvetően vidám természetű ember vagyok. Igaz, volt két komoly szívműtétem, azokat nem röhögtem végig. Az első után, amikor felébresztettek, mindenem fájt. De élni akartam, az meg néha áldozatokkal jár. Bár tiltják, ám a dohányzásról képtelen vagyok lemondani, hiába tudom, mennyire káros. Egy infarktus után viszont tényleg nem könnyű felállni.

- Mennyire kapott a szívéhez, amikor megtudta, ki lesz a veje?

- Meglepődtem, de aztán remek viszonyba keveredtem Zolival (Ganxsta Zolee, az ismert zenész és showman - a szerk.) Bár öntörvényű gyerek, de néha szokott rám hallgatni. Akadtak vele kalandjaim.

- Ne fogja magát vissza!

- Egyszer elmentünk együtt meginni egy kávét a pécsi belvárosban. Én kutyával voltam, kissé előrébb sétáltam. A kávézóból, még a teraszról is kidobtak a pulimmal együtt. Erre érkezett a rokon. A pincér nem győzött köszönni a művész úrnak. Az ebnek azonnal hoztak tálban vizet, sőt, még engem is beengedtek. Akkor jöttem rá, mit is jelent az ismertség, népszerűség. Olyan ajtók is kitárultak előttem, amikre nem is számítottam. Nem nekem szólt a tisztelet, de éltem a kínálkozó lehetőségekkel. A „Fater" - ez én lennék - társasága fontos lett elég gyorsan. Persze azért ettől nem szédültem meg nagyon. Mert egyedül csak korosodó, deresedő hajú férfi vagyok.

- Azért ne panaszkodjon, rengetegen ismerik „Sanyát", esetleg Sanyi bácsit.

- Naná! Sokszor nagyon gondolkodnom kell, ki is köszön rám a városban. De még egy balatoni felszolgáló is megismert, amikor ott töltöttem a szabadságomat. Biztos azért vették fel, mert ügyesen úszott a tóban. Mert ne feledjük, nem csak a túlélésre játszottam! Szép stílusra is oktattam a diákokat. Hátha egyszer meglátja bennük valaki a tehetséget.

Képünkön: Ganxsta Zolee és Acsádi Sándor. 

Pucz Péter